Görög Anita: minden képkockában megéltem a pillanat varázsát

„Kiskunfélegyháza Város Közszolgálatáért” kitüntető díjjal jutalmazták Récziné Görög Anita oktatási és közművelődési referenst, a város 250 éves évfordulójára készült könyv készítésében nyújtott fotográfusi és társszerkesztői feladatai, valamint a helyi rendezvényeken nyújtott lelkiismeretes munkája elismeréseként május 26-án, vasárnap a Városalapítók hete programsorozat ünnepi képviselő-testületi ülésén. Anitával hivatásáról, hobbijáról valamint azok nem várt, szerencsés összekapcsolódásáról beszélgettünk.

– Hogyan kezdődött a hivatali történeted?

– 2002-ben indult a közigazgatási pályafutásom, a hivatalban előbb a beruházási osztályon, majd később a polgármesteri titkárságon dolgoztam, Ficsór József polgármester úr és titkársága munkáját segítettem. 2010-ben a hatósági osztályra helyeztek, szabálysértési ügyintézőként nagyon más jellegű feladatokkal szembesültem, mint előtte. Ennek a munkakörnek a hatására elvégeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem igazgatásszervező szakát. A közigazgatás átszervezése révén egy ideig a járási hivatal köztisztviselője voltam, 2016-ban visszatértem a polgármesteri hivatalba, ahol ma már a művelődési csoport tagjaként végzem mindennapi feladataimat. Szeretem ezt a területet, mert kreatív, változatos, és a kultúrával kapcsolatos feladatok felemelő pillanatokat szereznek.

– Mit jelent ez a gyakorlatban? Milyen feladatok töltik ki a munkanapjaidat?

– Keresztes Tünde kolléganőmmel – akivel egy irodán is osztozunk – a munkánk nagyon összefonódik. Kulturális rendezvények, városi események, nemzeti ünnepek megszervezése, a programok összeállítása, ezek prezentálása, meghirdetése, lebonyolítása, valamint a közművelődés, kulturális ügyekkel kapcsolatos képviselő-testületi előterjesztések, jegyzői hatáskörbe tartozó óvodai ügyek, civil szervezetekkel kapcsolatos pályázatok tartoznak a feladatkörömbe. Az utóbbi időben a fotózás is nagymértékben beépült a hivatali tevékenységbe, legnagyobb örömömre aktívan részt vehetek a városmarketing formálásában. Fotóimmal gyakran segítem a Tourinform irodát, Nagy Ágnes városi főkertészt és más intézményeket projektjükben, de legnagyobb szívügyem az idén megjelent képeskönyv, amit a várossá nyilvánítás 250. évfordulója tiszteletére készített az önkormányzat.

– Gondoltad valaha, hogy a hobbid egykor a hivatásod szerves részét képezi majd?

– Nem gondoltam, hogy a fotózás és a hivatali munkám valaha keresztezi egymást. Mindig is szerettem a fotókat, a családunk legszebb pillanatait rendkívül fontosnak tartom megörökíteni. Ennek értelmében előkelő helyet foglalnak el szívemben a fotók, nagyon sok átélt családi pillanatkép, féltve őrzött, a nagyszülőkről, dédszülőkről ránk maradt, fekete-fehér kópia díszíti otthonunk falait. A várost a Zöld város projekt kapcsán, az első tulipánvirágzáskor kezdtem el fotókban megörökíteni. Kedves visszajelzéseket, biztatást kaptam, hogy folytassam a fotózást. Ma már a hivatalban nagyon sok fényképpel dokumentálni kívánt munkát, épületet, eseményt az én szememre bíznak.

– Mesélj, kérlek, a jubileumi képeskönyv keletkezéséről!

– A jubileumi könyv egy fontos állomás volt az életemben. Mikor polgármester úr megkért a fotóanyag elkészítésére, akkor természetesen nagyon örültem, de felmerült bennem a kétely, hogy meg fogok-e tudni felelni ennek a feladatnak? Tudom-e a végeredményt majd úgy prezentálni, hogy az a legtöbb ember és a szakma számára is jó kiadványnak minősüljön? Belevágtam, de akkor még nem tudtam, hogy a képek elkészítése töredéke lesz annak a munkának, ami ránk vár. A fotók két év alatt készültek el, hóban, napsütésben, városközpontban, külterületen, tanyák közelében, rendezvényeken, intézményeknél. Mentem és csináltam, és ha nem tetszett a végeredmény, akkor mentem újra egy másik évszakban, napszakban és pillanatban. Mindezek mellett Rosta Ferenc alpolgármester úrral, a könyv szerzőjével folyamatosan szerkesztettük a szöveget, tartottuk a kapcsolatot a könyvben szereplő cégekkel, intézményekkel, civil szervezetekkel, színeket válogattunk, a könyv logikai felépítésén ötleteltünk, az utolsó fél évben rendszeres munkaértekezleteket tartottunk Nagy Ferenc grafikussal. A gigászi munka mellett olyan örömteli és boldog pillanatoknak a részese voltam a fotózás által, amiért örökre hálás leszek. A könyvvel egy mostani lenyomata készült el Kiskunfélegyházának, úgy gondolom maradandót alkothattunk erre a jeles évfordulóra. Élveztem a munkát és minden képkockában megéltem a jelen és pillanat varázsát.

– Fotóidból már két tárlat is született.

– Még januárban, az évfordulós ünnepség előtt megnyílt az első kiállítás a kiválogatott képanyagból a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, Rosta Ferenc és Lantos Szabolcs ötlete nyomán. Később Lakitelekre is el tudtuk vinni ezt a kiállítást, ahol Csányi József polgármester úr mellet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő úr is megtisztelte a tárlatot. Az idei év még tartogat terveket, talán az egyik testvérvárosban is be tudjuk mutatni a Kiskunfélegyházáról készült képeket.

– A családod hogyan viszonyul a fotózáshoz?

– Ezt nem, illetve ezt sem lehetne úgy csinálni, hogy nincs mellettem egy támogató család. A férjem és a gyermekeim is örülnek a sikereimnek és büszkék rám, sokszor türelemmel vannak irántam. Az idő menedzselése a legnehezebb. A prioritáson viszont nem változtatok: család, munkahely, és mindezek után marad a fotózás. Utóbbi kapcsán most úgy érzem, hogy szükségem van némi pihenésre. Várom azt az érzést, hogy új szemmel lássam meg a várost, új inspirációkat fedezzek fel.

– Hogyan ért a hír, hogy elismerést vehetsz át?

– Nagyon meglepődtem, mert úgy gondoltam, hogy a könyvbemutatóval, a kiállítással és a 250 éves ünnepséggel nekem beteljesedett ez az év. Egyáltalán nem számítottam rá. Szerintem értékelni kell, és meg kell élni minden szép pillanatát egy ilyen megtiszteltetésnek, nekem életem legemlékezetesebb napjai között szerepel. Rosta Ferenc alpolgármester a felterjesztőm, akivel közös munkánk révén – annak minden dilemmájával, kihívásával, örömteli pillanatával – kialakult egy kölcsönösen tiszteletteljes, vitathatatlanul szép emlékekkel és tapasztalatokkal teli munkakapcsolat. Nagyon sok mindenkinek hálás vagyok, aki bízott bennem, és mellettem állt ezen az úton, a vezetőség, a családom, kollégáim, barátaim. Szeretek a városházán dolgozni, tudom, hogy nem divat manapság ilyet mondani, de el tudom képzelni, hogy innen menjek nyugdíjba. Itt otthon érzem és megtaláltam magam a kulturális területen.

– Mit jelent számodra a fotózás?

– Azt mindig éreztem, hogy jó lenne valamilyen alkotótevékenységben vagy hobbiban kiteljesedni. Nem mindenki gyermekkorban vagy tizenévesként lel rá erre, van, hogy érettebb időszakunkban jön el erre a belső igény, főleg nálunk, nőknél, amikor már anyai teendőink is lehetővé teszik mindezt. Amikor a fotózásba belekóstoltam és egyre inkább magával ragadott, akkor rájöttem, ez az, amit kerestem. Itt meg tudom mutatni, aki vagyok, ahogyan látom a világot. Ha valaki megtalálja magában az alkotót, vagy bármi szenvedéllyel végzett hobbit, akkor örömtelibb lesz minden hétköznap. Nekem a fotózás által több lett az életem.

Z. A.