Helyi hírek 2024. július 8. 08:00

Augusztustól lehet jelentkezni a Libafesztivál főzőversenyére

Augusztustól lehet jelentkezni a Libafesztivál főzőversenyére
Huszonötödik alkalommal kerül sor a Kiskunfélegyházi Libafesztiválra szeptember 13-án és 14-én, pénteken és szombaton. A szervező Móra Ferenc Művelődési Központ a jeles évforduló alkalmából nagy hangsúlyt fektet a programok és helyszínek sokszínűségére, méltó ünnepi keretet adva az eltelt negyedszázadnak.

Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója elmondta, hogy nagyon sok látványos fejlődésen ment keresztül a fesztivál az elmúlt huszonöt évben. Visszaemlékezett 1999 novemberére, amikor a Korona utcában szervezték az első eseményt, és amelyen már volt szerencséje szervezőként részt venni. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően a Kiskunfélegyházi Libafesztivál ma már vármegyei érték.



A fesztivál egyik kihagyhatatlan és nagyon kedvelt programeleme a „Ki-Mit-Tud sütni főzni libából” elnevezésű főzőverseny is, ami idén is a jól bejáratott helyszínen, a könyvtár parkolóban és a Gorkij utcai udvarban kap helyet majd. Az igazgató hangsúlyozta, hogy bár már érkeznek megkeresések, de a jelentkezés augusztus 5-étől csakis személyesen lehetséges a Móra Ferenc Művelődési Központban. 

Z. A.
       

Kövessen minket a Facebookon is!