Közélet 2014. február 14. 10:07

Megalkotta költségvetési rendeletét Kiskunfélegyháza önkormányzata

Képgaléria
Megalkotta költségvetési rendeletét Kiskunfélegyháza önkormányzata
Szikszai László jobbikos képviselő eskütételével kezdődött február 13-án félegyházi a képviselő-testület ülése. Szikszai László Kollár László helyett került a testületbe, és egyben a gazdasági bizottságnak is tagja lett. Az eskütétel után a 2014-es költségvetést vitatták meg a városatyák. A hozzászólások után egyhangúlag elfogadták az előterjesztést, amely szerint Félegyháza több, mint nyolcmilliárd forintból gazdálkodhat idén.

A költségvetéssel kapcsolatos hozzászólások sorában Balla László alpolgármester elmondta, hogy a civil szervezetek, egyesületek támogatása nem szerepel külön-külön sorban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem juthatnak pénzekhez. Az idén erre a célara a tavalyi 5 millió forinttal szemben 13 millió forint áll rendelkezésre, ennek felhasználására pályázni kell a közösségeknek.

A képviselő-testület támogatta a „FIDO Bácsi” Közhasznú alapítvány, illetve a HEROSZ kérelmét, hogy a VSZKSZ kezelésében lévő gyepmesteri telep üzemeltetési jogosítványát átengedjék az alapítványnak. Így a gyepmesteri telep és a kutyamenhely működtetése összehangoltabb lehet, az állatok egészségügyi ellátása, felügyelete jobban megoldható.

A testület hozzájárult ahhoz, hogy a Petőfi Mozi használaton kívüli mozigépei a Kiskun Múzeum kerüljenek. A filmszínház ezeket már nem használja, nem készülnek hozzá új kópiák, miközben a múzeumban vannak még régi tekercsek, amelyek így vetíthetővé válnának.

A képviselők támogatták azt is, hogy emléktáblát avassanak Wass Albertnek a városi könyvtár udvarán. Hunyadi László szobrászművész domborművét Bozóki István és dr. Tarjányi József ajánlotta fel. Az alkotást február 22-én a Wass Albert felolvasó napon leplezik le.

 

H. S.

Fotó: Kürti László

Kövessen minket a Facebookon is!