Helyi hírek 2024. december 1. 11:30

Fellobant az első láng

Képgaléria
Fellobant az első láng
Meghittség és szeretet járta át a városháza előtti teret november 30-án. A félegyháziak együtt készültek az ünnepre az első adventi gyertya meggyújtásával.

Az idei év első adventi gyertyagyújtásán Keresztes Tünde, az önkormányzat kulturális referense üdvözölte a városlakókat, kiemelve, hogy a karácsony már időtlen idők óta a szeretet ünnepe, a boldogság, a meghittség napjai, mely mindent és mindenkit megváltoztat egy kis időre. Ilyenkor jobban vágyunk a csendre, a nyugalomra, visszatérünk azokhoz az értékekhez, amelyek a hétköznapok rohanásában időnként a háttérbe szorulnak. Jobban figyelünk családunkra, barátainkra, embertársainkra. A karácsonyra hangolódva Vajay Tiborné Áldott ünnepeket című versét szavalta.

Az egybegyűlteket Csányi József polgármester köszöntötte, kiemelve hogy valami készülődik a városban és a lelkünkben is. – Valami készülődik, hiszen kollégáim már hetek óta készítik a várost, ünnepi díszbe öltöztetik, hogy amikor az első gyertyagyújtásnál rátekintünk a város karácsonyfájára, az ünnepi fényekre, akkor egy kicsit a lelkekben is melegséget gyújtsunk. Ez az az időszak az életünkben, amikor visszatekintünk az elmúlt egy évre, és számot vetünk magunkba. Kiskunfélegyháza ebben az évben a stabilitásra, a biztos jövőképre, a fejlődésre szavazott, és biztosította azt, hogy a városvezetés tovább tudja a munkáját folytatni. Hiszem, hogy ez az összetartozás és az emberek egymás iránti szeretete hosszú távon a város fejlődését és jövőjét jelenti. Nehéz helyzetben vagyunk a világban, de elmondhatjuk, hogy Félegyházán az összetartás és a szeretet kiemelkedő – mondta.

Hozzátette azt is, hogy amikor a karácsonyfa közelébe megyünk, sok esetben a fa alá tekintünk, az ajándékokat keressük, ahelyett, hogy a fa köré néznénk. –Mindenkit arra buzdítok, hogy ne a fa alatt keressük a szeretetet, a melegséget, a boldogságot, hanem azt nézzük meg, hogy kik veszik körbe a fát, kik vannak velünk ott, és kik támogatnak bennünket abban, hogy az életünk, a jövőnk jó irányt vegyen – fogalmazott.

Ünnepi gondolatait osztotta meg Geszler Péter esperes, plébános is. Kiemelte, hogy az első gyertya felgyulladása arra figyelmeztet bennünket, hogy felkészülési, előkészületi időszakot élünk. – Karácsony még három és fél hét, és ez kellő idő arra, hogy jól felkészítsük a szívünket és a lelkünket Jézus Krisztus születésének ünnepére, azért hogy ez az ünnep szép, értékes legyen, és valóban elhozza számunkra azt a szeretetet, örömet és békét, amelyre vágyunk. Nemcsak a környezetünket tesszük ilyenkor díszessé, széppé és tisztává, hanem a lelkünket és a szívünket, az életünket is illik rendbe tenni – hangsúlyozta.

Szent Pál apostol gondolatait idézve azt is elmondta, hogy gyarapodnunk kell a jóban, a hitben, a másik iránti szeretetben, a kedvességben. – Egy nap sem múlhat el anélkül, hogy ne legyek szeretve, és ne fejezzem ki szeretetemet a másik ember iránt. Hiszen az a nap, amikor nem éreztem meg, hogy szeret engem valaki, az a nap, amikor senkinek nem mondtam, hogy fontos vagy számomra és szeretlek téged, az a nap elvesztegetett idővé válik. A felkészülésünkben legyen az a cél, hogy gyarapodjunk, hogy a szeretetben gazdaggá váljunk, és szívünk erős, feddhetetlen és szent legyen – mondta.
 

– Ahhoz, hogy karácsony ünnepe valóban széppé, örömteljessé váljon, egyrészt nézzünk a csillagokra, vagyis fel az Istenre, keressük az Úr angyalának szavát, olvassuk az Isten igéjét, imádságban csendesedjünk el. Másrészt ebben a szent időben keressük meg egymást, keressük meg azokat, akik mellett nem félünk, akik bátorítanak, akik mellett biztonságban érezzük magunkat. Keressük fel családtagjainkat, barátainkat, szeretteinket, jótevőinket, mindazokat, akik fontosak, akikkel összefon bennünket a szeretet köteléke. Felejtsük el azt, ami elvonja a figyelmünket Istentől, felebarátunktól, a jótól, a szeretettől. Tegyük egy kicsit félre a telefont, a televíziót, mindazt a haszontalanságot, amivel oly sok értékes időt elvesztegetünk. Fordítsuk idődet a jóra, a szépre, az igazra, és találjuk meg a csillagot a másik ember tekintetében – tette hozzá.

Az adventi program a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak és gyermekeiknek közös műsorával folytatódott. Előadásukban ünnepi dallamokat és verseket hallottunk. Az adventi koszorú első gyertyát Tarnóczy László rendőr ezredes, megbízott rendőrkapitány gyújtotta meg.

A program a Szent János téren zárult, ahol a gyermekek is feldíszítették saját karácsonyfájukat, majd Kátai Tibor vezetésével közösen táncra perdültek.

G.E.
Fotó: Fantoly Márton

Kövessen minket a Facebookon is!