Közélet 2014. február 21. 16:23

A díszpolgári cím tartást ad, és felelősséggel jár

Képgaléria
A díszpolgári cím tartást ad, és felelősséggel jár
Az 1977-es göteborgi világbajnokság aranyérmese, Kiskunfélegyháza díszpolgára, dr. Réczi László beszélt életútjáról, sportolói pályafutásáról február 19-én az „Élő példaképeink” sorozat rendezvényén. Az élsportoló, megbecsült közéleti személyiség városházi beszámolójára számos érdeklődő, ifjú birkózók és edzők voltak kíváncsiak. A beszélgetést Kapus Krisztián polgármester vezette.

Réczi László elmondta, fiatal sportolóként először az asztalitenisszel foglalkozott. Nem is volt sikertelen, hiszen helyi- és országos versenyeken is szép eredményeket ért el. Mindeközben a birkózás is érdekelte, és ki is próbálta képességeit ezen a területen. Végül Besze László birkózó edző válaszút elé állította: vagy a pingpong, vagy a birkózás. Ő az utóbbit választotta.

Mint kiderült, nem volt rossz a döntés. A helyi sikerek után az országos versenyeken is érmeket szerzett és hamarosan tagja lett a magyar válogatottnak is. Nemzeti színekben több világversenyen szerzett dobogós helyet, amit a göteborgi világbajnoki cím megszerzése koronázott meg. Sportteljesítményét a város figyelemmel kísérte és megbecsülte. A hazatérő világbajnokot több ezer rajongó kíséretében a vállukon hozták a városháza elé barátai, sporttársai. Ez a tisztelet és szeretet a mai napig körülveszi és szerepet játszott abban is, hogy 2013-ban a Kiskunfélegyháza Díszpolgára címmel tüntették ki.

- A város büszke Réczi Lászlóra, de ő büszke-e Kiskunfélegyházára? – kérdeztük az összejövetelen.

- Büszke vagyok a városra. Felelősséggel is viselem a díszpolgári címet. Jó érzés végignézni azt a városházi emléktáblát, ahol Kossuth Lajos, Móra Ferenc és Petőfi Sándor neve mellett az enyém is szerepel a díszpolgárok sorában.

- A sportteljesítménye alapján emelte először vállára a város. A díszpolgári cím adományozása hozott az életében változást?

- Természetesen, ez az embernek tartást ad. Még nagyobb felelősséggel kell élnem az életemet, végeznem a munkámat. De alapvetően nem változtam. Mindig közvetlen és szerény ember voltam, és az is szeretnék maradni, hiszen az eredményeimet is így értem el. Nem szeretem azokat az embereket, akik, ha valamilyen kiemelkedő eredményt érnek el, akkor azt sokkal harsányabban veszik tudomásul, mint ahogy azt illene, kellene.

- A fórumon az érdeklődők mellett itt vannak az ifjú birkózók, edzőik, volt sporttársak. Ezek szerint van még kapcsolata a birkózással?

- Van. A Besze László emlékversenyen pontozóként rendszeresen közreműködök, szponzorálom is az eseményt. A napi edzésekre már nem járok ki, mert sérülés miatt kellet abbahagyni a versenyzést. De azt látom, hogy nagyon jó kezekben van a félegyházi birkózó sport, és ha kell, én bármiben segítek, hogy minél eredményesebben versenyezzenek.

 

H. S.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!