Közélet 2014. február 24. 06:08

A Jobbik nem házal a kampány ideje alatt

A Jobbik nem házal a kampány ideje alatt
A Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselő-jelöltje Kollár László lesz a 4-es számú választókerületben. Az ehhez szükséges ajánlóíveket február 19-én átvette Kiskunfélegyházán a választási bizottság, és regisztrálták a jelöltet. Ezt a február 21-ei sajtótájékoztatón jelentette be Kollár László, aki azt is elmondta, hogy a továbbiakban nem gyűjtenek aláírásokat. A kampányidőszakban nem zavarják otthonaikban a polgárokat, üzeneteiket egyéb módon juttatják el a választókhoz.

A sajtótájékoztatón a képviselő-jelölt a jobbik programjának főbb pontjairól is szólt, amelynek minden pontjával egyetért. Ugyanakkor kifejtette, hogy megválasztása esetén nem a gombnyomogatás, a frakciófegyelem betartása lesz a meghatározó feladata, hanem az itt élők képviselete, problémáinak megoldása.

- Elsősorban szeretnénk a munka becsületét visszaadni, ami nagyon megkopott az elmúlt 24 évben. Szeretnénk elérni azt, hogy az idősek nyugodt, biztonságos életet élhessenek. Az aktív korúaknak biztos megélhetést, rendet és tiszta közéletet, az utódvállaláshoz szükséges feltételeket akarunk biztosítani.  A térséget is erősen érinti az a törekvés, hogy a termőföld kellő védelmet kapjon, a mezőgazdasági termelés fejlődhessen és az élelmiszeripar megújuljon. Szorgalmazzuk a Duna–Tisza csatorna megépítését, hiszen ez az árvízszabályozás mellett a térség vízellátását, öntözési lehetőségeinek megteremtését is szolgálná – tette hozzá. Szintén a sürgősen megoldandó feladatok között említette Kollár László a térség közútjainak felújítását, valamint azt, hogy Kiskunfélegyházán állítsák vissza az aktív ágyakat a kórházban. A korábbiakhoz hasonlóan legyen jól működő szülészet, gyermekosztály, működjön 24 órán keresztül olyan ambulancia, amely a város és környékének rászorulóit a legsürgősebb esetekben jó körülmények között, megfelelő szakembergárdával tudja ellátni.

 

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!