Közélet 2014. február 27. 12:59

Több pályázat sorsáról is döntött a képviselő-testület

Képgaléria
Több pályázat sorsáról is döntött a képviselő-testület
Pályázatot nyújt be Kiskunfélegyháza önkormányzata kerékpárút építésre. A Bercsényi utcától a Mezőgazdasági boltig megépítendő szakaszhoz csaknem 142 millió forint támogatást igényelnek. Erről február 26-ai ülésén döntött a képviselő-testület. A városatyák határozatot hoztak arról is, hogy Félegyháza a Kiskunok Vidékéért Egyesület tagjaként részt kíván venni a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési feladatok előkészítésében, és a helyi fejlesztési stratégia elkészítésében.

Két gyógypedagógus álláshellyel csökkentik a Napköziotthonos Óvoda létszámát. Ennek oka, hogy jelenleg 77,5 főt alkalmaznak, a költségvetés azonban csak 75,5 álláshelyet finanszíroz. Az ügyhöz kapcsolódóan az önkormányzat létszámcsökkentési pályázaton vesz részt.

A testület pályázat segítségével kívánja felújítani a Móra Ferenc Emlékházat és a Kiskun Múzeum szélmalmának vitorláit. Erre a költségvetésben elkülönített összeg függvényében igényelnek támogatást. A rendkívüli testületi ülésen döntés született arról is, hogy július 7-étől augusztus 1-jéig a Dankó Pista utcai, július 1-jétől augusztus 15-éig a Darvas téri bölcsőde zárva tart. Július 21. és augusztus 15. között mindkét bölcsőde, illetve a konyha is zárva lesz.

H. S.

.

Kövessen minket a Facebookon is!