Közélet 2014. február 28. 16:15

Visszakerül a vasútállomás elé a Návay-emlékmű

Képgaléria
Visszakerül a vasútállomás elé a Návay-emlékmű
A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek a kiskunfélegyháziak február 27-én. Az 1919. április 27-én elhurcolt, a kiskunfélegyházi pályaudvaron meggyilkolt Návay Lajos, Návay Iván és Kiss Béla emlékére állított táblánál rótták le kegyeletüket. A koszorúzást követően elhelyezték a Návay-emlékmű alapkövét a vasútállomás előtti téren.

Az alapkő elhelyezése előtt Kapus Krisztián polgármester elmondta, hogy a félegyháziak régi igénye, hogy visszaállítsák a volt országgyűlési képviselő, a parlament elnöke tiszteletére 1929-ben állított, majd a második világháborút követően lerombolt Návay-emlékművet.

Az alapkő letétele előtt dr. Tarjányi József idézte fel Návay Lajos életútját és életének utolsó pillanatait.

„ Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején Návay visszavonult szülőfalujába, Földeákra, ahol biztonságban érezte magát. A Tanácsköztársaság idején Makón a túlzott rekvirálás miatt a helyi gazdák a város főterén agyonverték Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízottat. A népítélet megtorlására Tóth Béla vezetésével Budapestről, egy vörös terror-különítmény érkezett Makóra. A város kiürítése előtti utolsó éjszakán elfogtak közel negyven túszt, akiket az összeszedett készpénzzel, arany és ezüst ékszerekkel, élelmiszerekkel együtt Hódmezővásárhelyen keresztül a főváros felé vittek. Útközben a földeáki Návay-kúriából dr. Návay Lajos volt házelnököt és unokaöccsét, a testileg fogyatékos, nehezen járó Návay Ivánt is elhurcolták. A halálvonat tovább haladt Szentes felé, ahol Kiss Béla városi főjegyző került a túszok közé. A vonat április 29-én reggel nyolc órakor érkezett Kiskunfélegyházára. Itt három túszt, dr. Návay Lajost, Návay Ivánt és Kiss Bélát arra kényszerítették, hogy a marhavagonokból, az állatok alól, csupasz kézzel távolítsák el a híg trágyát, majd megásatták velük sírgödrüket a vasútállomással szemben, a Molnár telep felőli oldalon. Ezt követően a halálvonaton összeült a vésztörvényszék. A szentesi polgármestertől megkérdezték, tudja-e mi a kommunizmus? Hallgatására így szólt embereihez Tóth Béla, a különítmény vezetője: „Na vigyétek őket, mutassátok meg nekik, mi a kommunizmus!” Öt különítményes a kiásott sírokhoz vezette az áldozatokat és belelőtték őket a sírgödörbe.”

Tarjányi József beszéde végén megköszönte valamennyi kiskunfélegyházinak a hozzájárulását a Návay-emlékmű újbóli felállításához. Ezt követően Kapus Krisztián polgármesterrel és Bozóki Istvánnal elhelyezték az emlékmű alapkövébe azt az urnát, amelyben napjaink üzenete szól az utókorhoz.

 

H. S.

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!