Bense Zoltán 2013. december 20. 13:34

Vég és Kezdet egyszerre - 2014

Képgaléria
Vég és Kezdet egyszerre - 2014
A 2009. augusztusában megjelenő Panel pályázati felhívásra 7 társasház adott be Kiskunfélegyházán pályázatot. Ezek közül eddig 4 lakóközösség épületének felújítása fejeződött be: az Arad u. 3/A-B-C., az Asztalos J. u. 10-12., az Asztalos J. u. 13-23. és a Deák F. u. 1-5. Az Asztalos J. u. 2-8., az Attila u. 1-3. valamint a Holló L. u. 13-27. szám alatti épületeké 2014-ben lezárult, öt éves kitartás és hit eredményeként.

Tekintettel arra, hogy a fejlesztési miniszter tájékoztatása szerint 2014. februárjában a kormányzat elindítja a Panel III. programot, a 2014-es év egyszerre vég és kezdet Kiskunfélegyháza társasházfelújítási programjában. Bízom benne, hogy az elmúlt egy évtized sikerei sok lakóközösségnek adnak önbizalmat ahhoz, hogy éljenek az új pályázati lehetőséggel és épületük felújításával csökkentsék mindennapi kiadásaikat, valamint globálisan hozzájáruljanak Földünk szén-dioxid kibocsátásának csökkentéséhez. 

Kívánok Boldog Új évet minden Félegyházi polgárnak!     

 

                                               Bense Zoltán Városüzemeltetési Bizottság Elnöke

Kövessen minket a Facebookon is!