Közélet 2014. március 12. 13:31

Döntöttek arról, hogy kikre lehet szavazni

Képgaléria
Döntöttek arról, hogy kikre lehet szavazni
Véglegesítette a a szavazólapra felkerülő országgyűlési képviselő-jelöltek névsorát a 4-es számú választókerület választási bizottsága március 12-ei ülésén. Dr. Szabó József, a bizottság elnöke elmondta, hogy a választási bizottság a voksolás előtti feladatait befejezte. Az elnök, miután ismertette a 15 fős listát, elmondta: a kampányidőszakban, ha valaki visszaélést, problémát tapasztal, azt a választási irodának jelentheti be, a kiskunfélegyházi városházán, az első emeleten, a jegyzői iroda mellett.

 

 

A szavazólapra az alábbi sorrendben kerültek fel az országgyűlési képviselő-jelöltek:

Kiss Kálmán Tibor /Lehet Más a Politika/, Horváth Ferenc Antalné /Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt/, Rostás Sarolta //Együtt 2014 Párt/, Ráska Ferenc János /Határon Túli Magyarok Pártja/, Dr. Garai István Levente /Magyar Szocialista Párt, Együtt-Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt/, Vályi Bettina /Magyar Demokratikus Unió/, Dr. Réczi László /Seres Mária Szövetségesei/ Bálint Gyula /Rend, Szabadság, Jólét Párt/, Kolompár Attila /Magyar Cselekvő Párt/, Szabó Bettina /Új Magyarország Párt/ Kollár László /Jobbik Magyarországért Mozgalom/, Patai Antal /Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja/, Somodi Milán /Jólét és Szabadság Demokrata Közösség/, Lezsák Sándor Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt/, Kutalik Tamás /Összefogás Párt/.

 

H. S.

 

Kövessen minket a Facebookon is!