Kitekintő 2014. március 19. 14:09 Forrás: hir24

A trafikok után jöhetnek a nemzeti italboltok

A dohányboltok után nemzeti italboltok is lehetnek a választásokat követően, a kormány ugyanis a dohánypiachoz hasonlóan állami monopóliummá tenné a szeszes italok árusítását - írja a hvg.hu. A lap azt írja, hogy egyelőre nincsenek konkrét tervek kormányzati szinten, inkább hiányos információk terjednek a kiskereskedelem szereplői között.

Úgy tudni, a koncesszióhoz kötött italok körébe tartozna a vodka, a gyomorkeserű, a likőr, a vermuth, a rum, a brandy, a whisky és a gin, az élelmiszerboltokban pedig továbbra is megmaradna a sör és a bor. A hvg.hu-nak több forrás is azt állította, hogy az égetett szeszeket a trafikok árulhatnák.

Az italárusítási engedélyekre a boltokon kívül a szórakozóhelyeknek, kocsmáknak is kellene pályázniuk, nekik olyan italmérési engedélyük lenne, amely alapján a nyitvatartási időn belül meghatározott ideig szolgálhatnák ki a vendégeket, akik helyben fogyaszthatnák el az alkoholt.

Kövessen minket a Facebookon is!