Helyi hírek 2015. augusztus 21. 11:25

Nyitottabb plébániát szeretne az új plébános

Nyitottabb plébániát szeretne az új plébános
Nyitottabbá szeretné tenni a plébániát a hívek előtt Rónaszéki Gábor esperes a kiskunfélegyházi Ótemplom új plébánosa, aki Budapestről került Félegyházára.

Rónaszéki Gábort 27 éve szentelték pappá. Kiskőrösön nevelkedett. Nyolcgyermekes orvos és tanár házaspár hatodik gyermekeként született. A népes család 45 unokának és 24 dédunokának örülhet.

Gábor atya Jánoshalmán kezdte szolgálatát káplánként, majd öt évig volt titkár Dankó érsek mellett, közben pedig foktői plébános. Ezt követően három évig tanított a Veszprémi Főiskolán, prefektus volt a szemináriumban. Innen visszakerült Jánoshalmára, ahol 12 évig szolgált plébánosként. Onnan hat évre kölcsön kérték Budapestre, a Központi Papnevelő Intézetben volt rektor-helyettes, onnan került augusztus elején Kiskunfélegyházára.

Mint mondta, nagy örömmel jött Budapestről Félegyházára, mindig is jobban kedvelte a kisvárosi életet. Eddigi munkája a papnevelés pedig a legnehezebb feladatai közé tartozott. Ugyanakkor egy személyben volt az intézmény gazdasági vezetője, gondnoka és karbantartója, ami nem volt kifejezetten lelkipásztori feladat – tette hozzá az új plébános.

– Nagyon jók az első félegyházi benyomásaim, mert nagy szeretettel fogadtak itt. Azt látom, hogy az egyházi élet nagyon szép hagyományokkal bír. A templom nem kong az ürességtől, sőt meglepően magas a templomba járók száma az általam eddig megszokottakhoz képest. Megemelem a kalapom az előd plébános előtt, aki ilyen szépen megőrizte a templomot és egyben tartotta a híveket – hangsúlyozta Rónaszéki Gábor, akit terveiről is kérdeztünk.

Mint mondta, a feladat mindenütt ugyanaz: az evangélium hiteles közvetítése, hogy ezáltal közelebb vigye az embereket Istenhez. Ugyanakkor azt is szeretné, ha az emberek megtapasztalnák, hogy a plébánián nem ügyintézők és adóbehajtók, hanem Krisztus szolgái dolgoznak.

– Azt látom, szükség van arra, hogy a Jóisten simogató szeretetét jobban a hívek elé tárjuk. Éppen ezért nyitottabbá szeretném tenni a plébániát, ahol a hívek itthon érezhetik magukat. Az elmúlt napokban Hajagos Gyula plébánossal pedig arról egyeztettem, hogy szüntessük meg az egyházközségek szigorú határait, hogy a hívek szabadon választhassanak papot és plébániát.
 

V. P.



 

Kövessen minket a Facebookon is!