Közélet 2015. december 8. 16:20 Forrás: Petőfi Népe

Nem kérnek Pallasz Athénéből

Nem kérnek Pallasz Athénéből
Már több mint ezren csatlakoztak egy internetes petícióhoz, hogy így tiltakozzanak az összevonás előtt álló kecskeméti és szolnoki főiskola új elnevezése – Pallasz Athéné Egyetem – ellen.

December 1-jén az Országgyűlés 109 igen és 9 nem szavazattal, 51 tartózkodás mellett elfogadta az oktatási törvények módosítását. Többek között azt is, hogy 2016. július 1-jétől a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával létrejön a Pallasz Athéné Egyetem.

A Parlament honlapján utánanéztünk: az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy az összevont két főiskolának Kecskeméti Egyetem legyen a neve. November 19-én aztán két fideszes – talán nem véletlen, hogy szolnoki kötődésű – képviselő, Balla György és dr. Bene Ildikó módosító javaslatot terjesztett elő, hogy inkább Pallasz Athénéről kereszteljék el az egyetemet. (Balla György 1998-tól 2002-ig, majd 2010-től 2014-ig Szolnok alpolgármestere volt, Bene Ildikó pedig 2006-2014 között önkormányzati képviselő a szolnoki közgyűlésben. – A szerk.)

Mint indoklásukban írták, Pallasz Athéné a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője a görög mitológiában, és álláspontjuk szerint az istennőről való elnevezés „hozzájárul az egyetem szellemiségének a kifejezéséhez”.

Úgy tudjuk, a döntés nagy meglepetést, de fogalmazhatunk úgy is, megdöbbenést keltett a Kecskeméti Főiskola oktatóinak és hallgatóinak körében. Pláne annak tükrében, hogy mindkét főiskola szenátusa kapott egy listát, amelyen több verzió volt felsorolva a jövőbeli egyetem nevére vonatkozóan (úgy tudjuk, a javaslatokat egy ötletbörzén gyűjtötték össze). A Kecskeméti Főiskola szenátusában a „Kecskeméti Alkalmazott Tudományok Egyeteme” kapta a legtöbb szavazatot, Pallasz Athéné Egyetem nem is szerepelt a listán.

Az internet is felbolydult a névválasztás kapcsán. Vérmérsékletük szerint egyesek felháborodtak az elnevezésen, mások úgy vélekedtek: ez csak valami vicc lehet (terjedt is egy kép, rajta az athéni Akropolisz, alatta a felirat: Pallasz Athén Egyetem). Ha már viccelődés: értesüléseink szerint a GAMF-on egy hétfői zárthelyi dolgozatot írtak a diákok, és tanáruk plusz tíz pontot ígért azoknak, akik görögül le tudják írni a nevüket – a bejelentést nevetés és taps fogadta.

A legtöbbször visszatérő érv, hogy miért nem egy jeles magyar tudóst vagy közéleti személyiséget választottak ki névadóként? Sokan azt is sokkal szerencsésebb megoldásnak tartották volna, ha a név a regionális jelleget tükrözi (ilyenre is van példa, lásd: Nyugat-magyarországi Egyetem), vagy az intézmény profilját, vagy annak egy aspektusát (Károli Gáspár Református Egyetem). Volt, aki úgy vélte: külföldön Erasmus-ösztöndíjjal járva fura helyzetbe kerülhetnek a kecskeméti és szolnoki hallgatók, ha anyaintézményükről kérdezik majd őket.

Egyetlen, „Pallasz Athénét támogató” véleményt hallottunk, miszerint végre lesz egy olyan hazai felsőoktatási intézmény is, amely nőről kapta a nevét, mégha nem is nem magyar, és nem is ember… A megkérdezett főiskolások is mind elutasítólag beszéltek az elnevezésről és az eljárás módjáról is. Egy hallgató kijelentette: tiszteletlenség az oktatókkal, a szenátussal szemben, hogy figyelmen kívül hagyták a véleményüket. A www.peticiok.com oldalon hétfőn 14 óráig összesen 1063-an csatlakoztak a Megfelelőbb nevet az egyetemnek! aláírásgyűjtéshez.

A Kecskeméti Főiskola szenátusán 19 nevet tartalmazó listára szavaztak (Pallasz Athéné Egyetem nem volt köztük). 17-en voksoltak, 16-an támogatták a Kecskeméti Alkalmazott Tudományok Egyeteme elnevezést. 6 támogató szavazatot kapott a Közép-Magyarországi Alkalmazott Tudományok Egyeteme, 3-at a Minerva Alkalmazott Tudományok Egyeteme, 2-2-t a Rubik Ernő Alkalmazott Tudományok Egyeteme, a Baross Gábor Alkalmazott Tudományok Egyeteme és a Hunitas Alkalmazott Tudományok Egyeteme név.




 

Kövessen minket a Facebookon is!