Közélet 2015. december 9. 16:20 Forrás: Zsaru Magazin

Régi-új elnök a polgárőr-szövetség élén

Régi-új elnök a polgárőr-szövetség élén
Újabb öt évre szavazott egyhangúlag bizalmat az Országos Polgárőr Szövetség küldöttgyűlése Túrós András jelenlegi elnöknek november 28-án. Az OPSZ vezetőjét a jövőbeni tervekről és a személyi változásokról kérdeztük.

– Miért volt szükség előre hozott tisztújító küldöttgyűlésre?

– Jövő februárban lett volna esedékes, de mivel a polgárőrség tavasszal ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát, egybeesett volna az évfordulóra való készülődéssel.

– Történtek személyi változások az elnökségen belül?

– Igen, javaslatomra a gazdasági-pénzügyi elnökhelyettes Fekecs Dénes lett, az igazgatási elnökhelyettes Barnucz Szilvia, a közlekedési alelnök pedig Pausz Ferenc.

– Mik a legfontosabb tervei a következő öt évre?

– Azt szeretnénk, ha megfiatalodott tisztségviselői karral folytatnánk a polgárőrség sikersorozatát, és magas szinten tartanánk a szövetség lakossági és állami megbecsülését. Ennek érdekében a polgárőrmozgalomban keletkezett kisebb repedéseket kijavítjuk. A szervezeti egység megőrzésére nagyobb hangsúlyt fektetünk, hogy a szakmai elképzelések maradéktalanul érvényesüljenek a helyi sajátosságok figyelembevételével. Ezenkívül szeretném, ha minden egyesület rendelkezne üzemképes szolgálati járművel, mivel a mobilitás elengedhetetlen, főleg vidéken.

– A fiatalítási szándék a szolgálatot ellátó önkéntes bűnmegelőzőkre is vonatkozik?

– Hogyne, 2016–2017-re az ifjú polgárőröknek be kell robbanni a polgárőrség életébe! Ennek érdekében megkeressük azokat a középiskolákat, ahol rendészeti fakultáció működik. Terveink szerint oktatásuk közbiztonsági, bűnmegelőzési és honvédelmi ismereteket tartalmaz majd, ezek tematikájának kidolgozása folyamatban van. Emellett többféle programmal készülünk számukra: légpuskalövészeten, ki mit tud ?-on, polgárőr-háromtusán mutathatják be tudásukat.

– Elégedett az egyesületek munkájával?

– Többnyire. De nem mondtam le arról az elképzelésemről, hogy minden településen működjön polgárőr-egyesület, mert látom, ahol ez megvalósult, ott rendkívül jó eredményeket értek el. Ezekben a helységekben a körzeti megbízottakkal összefogva kölcsönösen segíthetik egymás munkáját. A másik fontos feladat a nagyvárosi egyesületek rendbe tétele azért, hogy versenyképesek legyenek az önkormányzati rendészettel. A program kidolgozásában az Országos Rendőr-főkapitányság is segít. Mivel a nagyvárosokban történik a bűncselekmények döntő többsége, szükség is van az erősítésre. Hogy megváltozzon a helyzet, rá kell jönnünk, miért működnek takaréklángon. A szükséges technikát, szakmai felkészítést biztosítjuk, illetve igyekszünk motiválni az önkormányzatokat, hogy erejükhöz mérten segítsék munkánkat.

– A rendőrséggel való kapcsolaton szükséges változtatni?

– Nem szabad hozzányúlni az ORFK-val való viszonyunkhoz! Az országos rendőrfőkapitány, Papp Károly altábornagy személye a garancia arra, hogy ez az együttműködés kiváló marad mind emberi, mind szakmai szempontból, mind a támogatás tekintetében. Örömmel és biztonságérzettel tölt el, hogy a jövőben is támaszkodhatunk a rendőrség segítségére!





 

Kövessen minket a Facebookon is!