Közélet 2016. január 29. 15:20 Forrás: MTI

Oktatási szervezetek szerint súlyos problémák vannak a szakképzésben is

Oktatási szervezetek szerint súlyos problémák vannak a szakképzésben is
Közoktatási szakmai szervezetek és pedagógus szakszervezetek közös állásfoglalásban hívták fel a figyelmet pénteken "a szakképzésben jelentkező súlyos problémákra".

A szakképzésben az oktatás alapvető feltételei is hiányoznak: nem biztosított a megfelelő számú, megfelelő minőségű gyakorlati képzőhely. A szakmát választó diákok olyan iskolákba kerülnek be, ahol az elmúlt öt évben a műhelyekben és laboratóriumokban nem volt új beszerzés, és a meglévő berendezések javítására és felújítására sem jutott elegendő pénz - olvasható az MTI-hez eljuttatott, tíz szervezet által jegyzett közleményben.

Az állásfoglalásban kitértek arra is, hogy az egymásnak ellentmondó, átgondolatlan intézkedések a tanulókat, a szülőket és a tanárokat is bizonytalanságban tartják. Véleményük szerint megnehezíti a pályaválasztást, a tanulást és az iskolák működését, hogy évente változik, egy-egy iskolában, egy-egy megyében milyen szakmát lehet tanulni; a kínálatról az iskolák, a gyerekek és szüleik csak az utolsó pillanatokban értesülhetnek.

A 11. osztályos diákok még januárban sem tudják, milyen követelmények alapján fognak szakmai tárgyaikból érettségizni alig több mint egy év múlva - jegyezték meg, hozzátéve: a kerettanterv és a tankönyvek követhetetlen gyakorisággal változnak. Szinte évenként forgatják fel a szakképzés egész rendszerét, tologatják az iskolákat a különböző minisztériumok között. A szakiskolákban összesen heti 6 tanóra jut mindarra, ami nem torna és nem szakma, és a szakközépiskolákban is kevesebb lesz a közismereti óraszám. Ezzel a szakképzésben részt vevő gyerekek elől elzárják a továbbtanulás lehetőségét, elveszik tőlük az önképzés és átképzés perspektíváját, nem adják meg számukra a gazdaság változásaihoz való alkalmazkodás képességét.

"Cinikus módon most megváltoztatják az iskolatípusok nevét: a szakiskolákat ezentúl szakközépiskolának, a szakközépiskolát pedig szakgimnáziumnak fogják nevezni", vagyis a szakképzésben részt vevőknek tudás helyett csupán jól hangzó bizonyítványt adnak - írták.

Az állásfoglalást az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság, a Hálózat a Tanszabadságért, a Hívatlanul Hálózat, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület, a Magyartanárok Egyesülete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete,az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete írta alá.


Fotó: illusztráció






 

Kövessen minket a Facebookon is!