Horváth Gábor 2016. február 9. 07:30

Képviselők munkában: Horváth Gábor - 7. választókörzet

Képgaléria
Képviselők munkában: Horváth Gábor - 7. választókörzet
Imádja a rockzenét, élete „szerelme” az ötéves kislánya, mindennapi hajtóereje pedig a köz szolgálata. Lételeme, hogy segítsen, hogy megoldást találjon mások problémáira, hogy tegyen a városért ahol születése óta él, és ahonnan soha nem szeretne elköltözni. Ezt mind megtudtam Horváth Gáborról, miközben beavatott a 7. választókörzet adottságaiba, gondjaiba és erőforrásaiba is.

Még csak február első napjait tapossuk, de a lakótelepi zöldövezetben már duzzadnak a rügyek a fákon és cserjéken. Több dologban hagy kívánnivalót maga után a lakótelepi környezet, de az elvitathatatlan, hogy a legtöbb közterület példaértékűen gondozott.

– Büszke vagyok arra, ahogy a lakóközösségek rendet tartanak a környezetükben, megpróbálják parkosítani, gondozzák, tisztán tartják. Ez már akkor is feltűnt, amikor még a Magyar Posta alkalmazottjaként jártam a körzetet – meséli Horváth Gábor a Petőfi lakótelep útjait járva. Mire ugyanis a mezőgazdasági szakközépiskolában leérettségizett 1993-ban, terveit keresztülhúzta az ágazat gyökeres átalakulása. A sorkatonai szolgálat után a Magyar Postánál helyezkedett el, és kézbesítőként dolgozott húsz éven át.

– Mindennapos „vendég” voltam a családoknál, sokan megtiszteltek azzal, hogy elmondták problémáikat, észrevételeiket, panaszaikat. Én pedig azon kaptam magam, hogy egyre a megoldásokon törtem a fejem. Amikor 2006-ban megkeresett a Vállalkozók Pártja és felkértek, hogy induljak önkormányzati képviselő-jelöltként, igent mondtam, mert ekkor már egyre inkább éreztem, hogy ki tudnék állni az emberekért. Elfogadtam a felkérést, de önkormányzati képviselő csak a következő ciklusban, 2010-ben lettem, a Fidesz színeiben. 30 éves voltam, amikor úgy éreztem, hogy megértem a feladatra, és már nem csak a problémák feltárásában, de a megoldások keresésében is hatékonyan részt tudok venni.

Közben megérkeztünk a Rét utcához, amit a Kőrösi út összekötő szakaszával együtt tavaly lakossági igényre leaszfaltoztak. Ezzel a fejlesztéssel több évtizedes problémát sikerült felszámolni. Horváth Gábor lendületesen sorolja a további terveket: szeretné még ebben a ciklusban elérni, hogy parkolók épüljenek, és egy összekötő utat is fontosnak tart a Százszorszép Óvoda, illetve a Darvas téri iskola mögött, a Rét utcával összekötve. Ezzel ugyanis jelentősen csökkenne a lakótelep gépjármű forgalma. Nem sokkal távolabb, a Darvas téri élelmiszerbolt mellett nézzük meg az új kispiacnak szánt teret, ahová a szomszédos Darvas tér 1-ből költöznének át az árusok tágasabb, kulturáltabb körülmények közé.

– Sokat köszönhetek a postánál töltött éveknek. Megtanultam „közszolgának” lenni, a közösséget szolgálni, kapcsolatot teremteni, odafigyelni az emberekre… Ezeket a tapasztalatoknak nagy hasznát veszem képviselőként épp úgy, mint a jelenlegi munkámban. Ismerem az egész várost, térkép nélkül bárhová eltalálok. Ráadásul abban a körzetben dolgoztam húsz végig, ahol képviselő vagyok – mondja Horváth Gábor, s közben szünet nélkül fogadja a járókelők köszöntését. Sokan ismerik errefelé.

Megnézzük még a közösségi házat, amely a lakossági fórumok mellett helyet ad családi rendezvényeknek, a színjátszó körnek, a sakk klubnak, a Suskakörnek is. Nagy itt az igény a közösségi programokra. Ezért is tervezi Horváth Gábor egy nagyszabású nyári családi rendezvény hagyományát megteremteni, amiről viszont egyelőre csak annyit árul el, hogy júliusban lesz. Nem kevesebb, mint 1500 család élettere ez a lakótelep, amelynek képviselője – bár két lábbal a földön áll –, a nagyszabású hosszú távú terveket sem nélkülözi. Lelkesen mesél a szociális rehabilitációs pályázat nyújtotta lehetőségekről, és arról az esélyről, amit a vele járó komplex fejlesztések jelentenének az itt élőknek a játszótérfejlesztéstől a Darvas téri tízemeletes épületek hőszigetelésén és nyílászáró cseréjén át a közterületek fejlesztéséig, járdák építéséig. Egyelőre azonban a 2016-os év fejlesztési terveire kell összpontosítani. Ezek között pedig egyebek mellett 300 négyzetméter parkoló kiépítése szerepel a Holló László 1-11 és 2-12 között, önkormányzati forrásból, és abban is bízik Horváth Gábor, hogy végre megnyugtatóan rendeződik a Holló László utca 13-27-es társasház energetikai pályázata is. Mint mondja, több éve húzódó ügyről van szó, amit bírósági eljárás is késleltetett. Az önkormányzat továbbra is támogatja a pályázat megvalósítását – erre rendelkezésre áll a mintegy 23 millió forint – azonban a kivitelezés megkezdéséhez még a minisztériumi aláírás hiányzik. Mielőtt továbbindulnánk a lakótelepről, meghallgatjuk még egy idős hölgy panaszát, aminek a képviselő néhány telefonnal helyben végére is jár. Már újra az autóban ülünk, amikor új munkája felől kérdezem. Tavaly március óta ugyanis a Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény hulladékgazdálkodási részlegvezetője.

– Ma már én vezetem a karbantartó részleget és a KVI telephelyet is. Jól érzem itt magam, megtaláltam a hangot az emberekkel, jó csapatot sikerült kialakítani. Életem eddigi legnagyobb sikerének tekintem, hogy a városért dolgozhatok. Ráadásul az önkormányzatnál és a munkahelyemen is inspiráló légkörben. Hogy mit jelent ez a mindennapokban, azt az érti igazán, akinek hozzám hasonlóan volt alkalma megtapasztalni az előző városvezetés „módszereit”.

A régi ötös úton útba ejtjük a tavaly ősszel a Mezőgazdasági Áruházig kiépített kerékpárutat, aminek azonban nagy szükség lenne az Aranyhegyi Csárdáig tartó folytatására. A külterületi utak javítására idén 9 millió forintot fordít a város, ebből 3 millió forinttal részesül a 7-es választókörzet. Horváth Gábor tudja, hogy ez nem lesz elég mindenre. De ő inkább a lehetőségekre szeret koncentrálni, ezért úgy fogalmaz: „megpróbálunk ebből úgy gazdálkodni, hogy minél több látszata legyen”. Régi igény az ötös főút melletti buszmegállók napelemes megvilágításának megoldása is, amire nemrégiben újabb halálos baleset hívta fel a figyelmet. Az Aranyhegyi Csárdánál járda kiépítése is fontos lenne a buszmegállóig, de előbb még annak a négy lámpaoszlopnak a kiépítését szeretné elérni a képviselő, amelynek tervei már a DÉMÁSZ-nál várják a megvalósítást. A terveknek vége-hossza nincs. Horváth Gábor megállás nélkül sorolja elképzeléseit a volt Aranyhegyi iskola erdei iskolává alakításáról, járdaépítésekről, közvilágítás korszerűsítésről, közösségépítésről… Mint mondja, 2014 októbere óta újra abban a reményben szövi terveit, hogy azok értő fülekre és segítőszándékra találnak a városvezetésnél.

– Az új polgármester és jegyző vezetésével felállt, szakmailag és emberileg hiteles csapat merőben új szemléletet és munkastílust honosított meg Félegyházán. A vezetés a város fejlődését helyezi előtérbe. ami számomra teljesen új és pozitív élményeket nyújt. Nem csak azért, mert részese vagyok ennek a frakciónak, hanem mert a lakosság részéről is rengeteg kedvező visszajelzést kapok. Mindez azt erősíti, hogy jó döntés volt új testületet felállítani. A gazdasági bizottság tagjaként és a közbeszerzési bizottság elnökeként is azt látom, hogy a félegyházi vállalkozások kerülnek előtérbe, ami az elmúlt években nem volt jellemző. Ez a szemléletváltás a legfontosabb lelkesítő tényező számomra.

Tóth Timea





 

Kövessen minket a Facebookon is!