Közélet 2016. február 9. 11:40 Forrás: MTI

Megint pontosítják a CSOK-ot

Megint pontosítják a CSOK-ot
A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény részleteit foglalja össze.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta az állami televízióban, hogy a CSOK nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ. Emlékeztetett arra, hogy a programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítása és a gazdaságélénkítés.
 

Két új rendelet jön

Novák Katalin felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek.

Hozzátette: arra törekedtek, hogy megszüntessék a rendszer bonyolultságát. Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a CSOK szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Mint mondta, korábban a használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az új építésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.




 

Kövessen minket a Facebookon is!