Félegyháziak a világban - Dr. Nemes-Nagy Tibor
Dr. Nemes-Nagy Tibort budapesti irodájában kerestük fel. A hazai állami közúthálózat üzemeltetési, fenntartási, forgalomszabályozási és hálózatkezelési feladatait 93.030 négyzetkilométeren ellátó, csaknem 10 ezer főt foglalkoztató cég vezérigazgatója örömmel fogadta az „otthonról jövő” érdeklődést, hiszen mint mondta: számára Félegyháza ma is az a hely, ahol akár éjjel kettőkor is tárcsázhatja néhány jó barát számát.
– Lehet ezt a feladatot jól csinálni?
– Ahonnan indulunk, onnan csak jól lehet csinálni. Ehhez most „pénz, paripa és fegyver” egyben van. A 2016-os év mindenképpen mérföldkő a közút életében, amit új prioritások, megnövekedett forrás, valamint ebből adódó új lehetőségek jellemeznek, természetesen ezzel egyenes arányban növekvő feladatokkal és elvárásokkal.
– Honnan indulunk?
– Közútjaink több mint 50 százaléka rossz minőségű. Ez azt a kritikus szintet jelenti, ahonnan már csak felfele van út. Ennek okai messzire vezethetők vissza. Az aprófalvas, tanyás területeken 30-50 évvel ezelőtt az elsődleges cél a földutak leaszfaltozása volt, ami többé-kevésbé sikerült is. Az idő telt, a személy- és teherszállítás a vasútról is a közutakra tevődött át, miközben az autók súlya és teljesítménye folyamatosan nőtt. A gépjármű forgalom és a teherszállítás fejlődésének dinamikájával a közútfejlesztés nem tudta tartani az iramot, így a Csepel és Zil teherautókra épült utakon ma már harckocsi súlyú kamionok járnak. Csak miután 2004-ben beléptünk az EU-ba, akkor lett kötelező az utak teherbírását a 46 tonnás kamionokhoz szabni. Az elsődleges cél természetesen az autópálya hálózat kiépítése volt, s a gyorsforgalmi utak mellett az alsóbbrendű utakra sokkal kevesebb pénz jutott. Ez abból is adódik, hogy az EU az autópályákat finanszírozza, az alsóbbrendű utak fejlesztését hazai forrásból kell megoldani. A feladat nagyságrendjét mutatja, hogy Magyarországon 32 ezer kilométer közút van. (Összehasonlításképpen: az egyenlítő hossza 40 ezer kilométer.)
– A napokban került nyilvánosságra a hír, miszerint hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újulhat meg még az idén.
– Azokból a forrásokból, amelyeket a kormány 2020-ig biztosít több kormányhatározaton keresztül, összesen mintegy 5-6 ezer kilométer utat tudunk felújítani. Ehhez fogható dinamikát a szakma „öreg motorosai” sem láttak még.
– Hogyan érkezett az Ön életébe ez a feladat?
– A külügy után kerültem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, ahol a Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkárságon dolgoztam. Ez az időszak nagyszerű alkalom volt a tapasztalatgyűjtésre, ami a közúton közlekedés jogszabályi hátterét, a prioritásokat, a hazai és a nemzetközi útfejlesztés ütemét és irányát illeti.
– A munka évek óta a fővároshoz köti. Elhalványult eközben a félegyházi kötődés?
– A családom továbbra is Félegyházán él. S bár én ötödik éve Budapesten dolgozom, a „haza” most is Félegyháza számomra. Én Budapesten is vidéki maradtam, és sokat őrzök városalapító őseim kiskun mentalitásából is.
– Figyelemmel kíséri a félegyházi utak állapotát?
– Természetesen. A Félegyháza táblán belül azok az utak, amelyek hozzánk tartoznak, relatíve jók: az E5 teljesen használható, a Szentesi út, a Majsai út és az Izsáki út újra van aszfaltozva. Egy adóssága van még a közútnak a város felé, ez pedig a Majsai út vasút előtti és utáni szakasza. Tudom, hogy a Kecskemét-Félegyháza közötti közlekedés kiemelt jelentőségű a város életében. Az E5-ös ezen szakasza megfelelő, igaz, magam is tapasztaltam, hogy a Városföld és Kunszállás közötti szakaszon vannak kátyúk (a cikk megjelenésekor már kijavították az úthibákat). Bizonyára erre is megtaláljuk a megoldást. Félegyháza déli táblától a megyehatárig már hagy maga után kívánnivalót az E5-ös. A városhatárt körbenézve az általunk fenntartott utakon az aszfaltminőség rendben van, a csatornafedelekkel van még teendő.
– Hosszú utat tett meg, mióta 1988-ban Kunszálláson elkezdte a pedagógus pályát, de a sport mindvégig a társa volt.
– Ma is naponta járok a Margitszigetre futni, általában 10-15 kilométer a „penzumom”. Ha ez megvan, kiegyensúlyozott a teherbírásom, nyugodtan alszom, reggel frissen ébredek. 36 éve megy ez így. Külföldre is mindig viszem a futófelszerelést, sok helyen csak úgy hívnak, „a futó”. 69 alkalommal futottam le eddig a maratoni távot, legutóbb idén januárban.
– Miért éppen hosszútávfutás?
– Labdarúgónak készültem, de rájöttem, hogy az nem az én sportágam. Miután 1979-ben harmadik lettem Félegyházán egy mezei futóversenyen, megszerettem ezt a magányos sportot. 19 évesen futottam le életem első maratoni távját, majd egyik jött a másik után. Néhány éve célul tűztem, hogy benevezek a világ hat legnagyobb és leghangulatosabb maratoni versenyére. Tokio, Berlin, New York és Chicago már megvan, most London és Boston következik. Azután elmondhatom, hogy végrehajtottam, amit elterveztem. Ez számomra komoly motiváció.
– Mikor mondhatja ezt el a jelenlegi pozíciójában?
– Boldog leszek, ha egyszer olyan mellékúton tudok végigmenni, amelyen egyetlen kátyú sem lesz. De elégedett akkor leszek, ha sikerül a társadalomba úgy „beágyazni” a társaságot, hogy a nevének pozitív felhangja lesz. Ez olyan szép és inspiráló kihívás, amiből kevés adódik az életben.
– Felkészült a mélypontokra?
– A maratoni futás sok mindenre megtanított. Az évek múlásával fel kellett dolgoznom, hogy 40 ezerből már nem az elsők között érek célba a futásban, hanem adott esetben ezredikként. Ez sok mindent átértékelt, de mióta sikerült elfogadni, már az élményért futok. A maratoni táv során a hetedik, tizennyolcadik, huszonnyolcadik és harmincötödik kilométer környékén érkeznek meg a mélypontok. Életemben kétszer fordult elő velem, hogy nem tudtam átbillenni rajta, és feladtam a versenyt. Ha a társaság előtt álló feladatokat 2020-ig mélyponttal felfelé haladva teljesíteni tudjuk, akkor az teljesen rendben lesz. Az én dolgom, hogy ezeken túllendítsem a társaságot. Ez igazi nemes és nagy feladat. Abban biztos vagyok, hogy szép évek elé nézünk, és hogy jó gazdái leszünk az utaknak.
Tóth Timea
