Közélet 2016. március 25. 17:45 Forrás: MTI

Elhunyt Pozsgay Imre

Elhunyt Pozsgay Imre
Életének nyolcvanharmadik évében, pénteken elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár. Pozsgay Imre 1933. november 26-án született Kónyban. Diplomáját 1957-ben szerezte a budapesti Lenin Intézet történelem-marxizmus-leninizmus tanári szakán. 1969-ben megkapta a filozófiai-szociológiai tudományok kandidátusa címet.

A rendszerváltás óta Debrecenben tanított

Egy évig az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályán sajtó alosztályvezető, majd 1971–75 között a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese volt. 1976–80-ig kulturális, 1980–82-ig művelődési miniszterként dolgozott. 

1982 júniusától 1988 júliusáig volt a Hazafias Népfront főtitkára. 1988. júniusban államminiszterként ismét a kormány tagja lett, ahol 1990. májusig dolgozott. 1991 óta a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára volt. Országgyűlési képviselő 1983-ban lett. 1950–56-ig az MDP, 1956–89 között az MSZMP, 1989 októberétől 1990 novemberéig az MSZP tagja. 1987. szeptemberben részt vett a lakiteleki találkozón. 

1989 januárjában, a pártvezetők közül elsőként, az 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte. 1989 augusztusában ott volt a soproni páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra.


Fotó: Rita Eggstein - www.badische-zeitung.de

 

Kövessen minket a Facebookon is!