Kultúra 2016. április 22. 10:20 Forrás: hvg.hu

Magyar klasszikust is vetítenek idén Cannes-ban

A magyar filmtörténet talán legszebb filmje, Makk Károly Szerelem című mozija is bekerült a rangos fesztivál Cannes Classics programjába.

Makk Károly Szerelem című alkotását újra Cannes-ban, a legrangosabb európai filmfesztiválon vetítik, az 1971-es világpremier után. A három színészóriás, Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült film felújított változatát a Filmalap kezdeményezésére a cannes-i fesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató válogatásában, a Cannes Classics-ban mutatják be.

A költői szépségű Szerelem Makk Károly, Déry Tibor író és Tóth János operatőr egyszeri és megismételhetetlen közös alkotása, a „Budapesti tizenkettő” filmjeinek egyike. Az 1971-ben készült mozifilm központi témája két asszony különös kapcsolata: mindkettejük életének középpontjában ugyanaz a férfi áll. Az 1950-es években játszódó Szerelem-ben egy fiatal tanárnő hűségesen várja haza a politikai okokból bebörtönzött férjét, miközben haldokló anyósát ápolja és elhiteti vele, hogy fia Amerikában filmez, boldog és megtalálta élete célját.

Szerelem 1971-ben elnyerte a zsűri díját. A 45 éve forgatott eredeti 35 mm-es film felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával a MaNDA közreműködésével a Focus-Fox Stúdióban és a Magyar Filmlaborban készül. A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban lesz látható először.

A nemrég 90. születésnapját ünneplő Makk Károlynak összesen hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955-87 között. Törőcsik Mari, Cannes-ban is díjazott világhírű magyar színésznő tavaly volt 80 éves. A tervek szerint mindketten személyesen vesznek részt a felújított és digitalizált Szerelemcannes-i díszbemutatóján, 45 évvel a világpremiert követően.

Korábban már kiderült, hogy idén két rövidfilm is képviseli a hazai filmgyártást Cannes-ban. A MOME-n készült A nyalintás nesze című animációs rövidfilm a Cinéfondation nevű programba kapott meghívást, míg Tóth Luca Superbia című alkotását a Kritikusok Hete nevű szekcióban mutatják be.




 

Kövessen minket a Facebookon is!