Virágos Félegyházáért 2016. augusztus 12. 06:00

Virágos Félegyházáért Közönségdíj - Kis Melinda Mária

Képgaléria
Virágos Félegyházáért Közönségdíj - Kis Melinda Mária
Közönségdíjat hirdet a Virágos Félegyházáért versenyre nevezők között a Félegyházi Közlöny. A következő napokban bemutatjuk a versenyben résztvevő valamennyi kertet, erkélyt, olvasóinktól pedig azt kérjük: szavazzanak a nekik leginkább tetszőre! A szavazatokat az [email protected] címre várjuk. A Közönségdíjat az veheti át a Libafesztivál alkalmával megrendezett eredményhirdetésen, akire a legtöbben voksolnak. Az oldalon megjelenő „Közönségdíj” alcím alatt folyamatosan töltjük fel a képeket.

Bár a Tó utcai ház folyamatos felújítás alatt áll, tulajdonosa így is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a szalonnasütővel is rendelkező udvar, az elő- és belső kert egyaránt virágos, példaértékűen gondozott legyen.

Tegyük virágosabbá városunkat! mottóval idén hatodik alkalommal hirdette meg Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a Virágos Félegyházáért versenyt. A június 30-i határidőig három kategóriában - elő- és belső kert, illetve konyhakert, virágos ablak és erkély, valamint intézmények, vállalkozások által gondozott közterület – összesen 36 nevezés érkezett magánszemélyektől, lakóközösségektől, vendéglátóhelyektől, intézményektől. A szakmai zsűri valamennyi helyszínt meglátogatta. A díjakat a XVIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében vehetik át a kategóriagyőztesek. A verseny fővédnöke Csányiné Pap Andrea.







 

Kövessen minket a Facebookon is!