Zámbó Dezső emlékére
Több helyen működött káplánként, 1892 és 1893 között a félegyházi Kalmár-kápolna lelkésze, 1895-től két évig a helyi algimnázium hittanára volt. Kápláni évei után 1904-től Örkényen működött plébánosként. 1911-ben ő is megpályázta a félegyházi Szent István templom plébánosi állását és a város vezetői nagy többséggel őt találták legalkalmasabbnak erre a tisztségre. Plébánossá történő beiktatása 1911. augusztus 20-án ment végbe. Akárcsak elődei, ő is szívén viselte az oktatás ügyét, 1915-től a helyi iskolaszék elnökévé nevezték ki.
Plébánosi működésére rányomta bélyegét a két világháború és a gazdasági világválság. A templom felújítása, megszépítése érdekében folytatott küzdelmes törekvései rendre a pénztelenség miatt hiúsultak meg. A nehézségek ellenére ebben az időszakban történt meg az első világháború miatt elvitt harangok pótlása, és sok éves csúszás után a templom belső festése, külső renoválása is. A katolikus reneszánsz idején igen aktív volt a hitélet: a különböző kongregációk és hitbuzgalmi egyesületek lehetőséget adtak minden korosztály és társadalmi csoport számára, hogy bekapcsolódjanak a templomi közösségbe.
Zámbó Dezsőt 1931-ben kanonoknak nevezték ki, 1941-ben, pappá szentelésének 50. évfordulója tiszteletére pedig a város díszpolgárává választották.
1944-ben a front elérte Kiskunfélegyházát. Az ekkor már nagybeteg plébánost káplánja vitte Budapestre kórházba. A pesti Szent László kórházban hunyt el 1945. március 23-án, a kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.
