Rajzokon a család karácsonya

Rajzokon a család karácsonya

2018. november 27. 13:00

Rajzpályázatot hirdetett a „Család karácsonya – téli sportok” témában Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Jogging Plus sportegyesület. A pályázatra 103 pályamű érkezett be, amelyet óvodai foglalkozás keretében öt, illetve hét éves gyermekek rajzoltak.

Részletek
Csatornázás a Bankfaluban

Csatornázás a Bankfaluban

2018. november 29. 13:00

Az elmúlt hetekben megtörtént a Bankfalu újonnan létesült szennyvízcsatorna hálózatának üzembe helyezése. A Róna utca Kiskun utca és Templomhalom utca közötti szakaszán, a Barázda utcán, a Kalász utcán, a Kéve utcán, valamint a Szélmalom utca egy szakaszán összesen 147 ingatlant érintő beruházás kapcsán 2196 méter gyűjtőcsatorna és 1591 méter bekötőcsatorna kivitelezési munkálatait végezte el az önkormányzat megbízásából a fővállalkozó Bácsvíz Zrt. – tudtuk meg Hartyáni Gyula projektfelelőstől. A szakember ennek kapcsán arra is emlékeztetett, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint az érintett lakóingatlanok tulajdonosainak egy éven belül rá kell csatlakozniuk a hálózatra, ellenkező esetben talajterhelési díjat lesznek kötelesek fizetni.

Részletek
Fakivágásokkal és áttelepítésekkel indul a Zöld város

Fakivágásokkal és áttelepítésekkel indul a Zöld város

2018. november 30. 07:30

Decemberben megkezdik a fakivágásokat és áttelepítéseket, valamint a fakezeléseket a Zöld város projektterületén. Azt követően majdnem egy évet kell várni, hogy az új, előnevelt fák a helyükre kerülhessenek. Közben bontanak és építenek, utcákat és térrészeket zárnak le. Ez lesz a városközpont átalakulásának legnehezebb időszaka a félegyháziak számára, mert ahhoz, hogy megszülethessen az új, először fel kell számolni a régit. A megszokottat, az ismertet, amely – ha kevésbé szép is mint ami kialakulni készül – már a szívünkhöz nőtt. Érdemes azonban türelemmel és bizalommal várni a végeredményt – ígéri Nemcsok Márton projektfelelős, a tervezést végző Pagony Táj- és Kertépítész Iroda félegyházi származású tájépítészmérnöke. 

Részletek
Európai Hulladékcsökkentési Projektnap a Batthyányban

Európai Hulladékcsökkentési Projektnap a Batthyányban

2018. november 27. 07:30

Az intézmény idén először csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét keretében rendezett Európai Hulladékcsökkentési Hét programjához, amelynek kiemelt témája a veszélyes hulladékok visszaszorítása volt. Ebből az alkalomból projektnapot tartott november 21-én a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, előtérbe helyezve a hulladékcsökkentés és az újrahasznosítás témakörét.

Részletek
Csontos Piroska: a Príma-díj erőt ad

Csontos Piroska: a Príma-díj erőt ad

2018. november 29. 07:30

Nehéz, sérüléssel és műtéttel tarkított időszakon van túl Csontos Piroska paralimpikon, a megyei Príma-díj idei győztese. Műtét miatt a 2017-es esztendő végét kihagyó sportoló idén új egyesülethez, a kecskeméti KARC Klubhoz igazolt, a tavalyi szezon óta pedig Nagy Viktor személyében új felkészítő edzővel készül. A rehabilitációt követően az idei esztendőben fokozatosan javultak Piroska eredményei, távolugrásban egyéni csúcsot döntött, 400 méteres síkfutásban pedig megközelítette legjobbját. A megyei Príma-díjat a para-atlétikában elért eredményei elismerésének tekinti, elmondása szerint az edzéseken még nagyobb erőbedobásra sarkalja.

Részletek
Szép karácsonyfa és díszkivilágítás gyönyörködteti a félegyháziakat

Szép karácsonyfa és díszkivilágítás gyönyörködteti a félegyháziakat

2018. november 26. 19:30

Dús lombozatú, szép karácsonyfát állítottak fel a főtéren november 26-án. A fenyő korábban a Majsai út 2/a. számú ház utcafrontját díszítette. Karácsonyi életét 30 éve kezdte, a lakóközösség egyik családjában. A gondos gazdák a gyökeres növényt elültették a házuk előtti kertben, és lakótársaikkal együtt óvták, gondozták. A fenyő az utóbbi években akkorára nőtt, hogy már veszélyeztette a ház állagát. Ezért döntöttek úgy a lakók, hogy az ünnepet megtisztelve felajánlják fenyőfájukat, hogy feldíszítve emelje a város karácsonyi hangulatát.

Részletek
Félegyházi advent – 2018

Félegyházi advent – 2018

2018. november 26. 14:00

December elején minden félegyházi lakos a postaládájában találja a Kiskunfélegyházi Advent 2018 című kiadványt, amely az ünnepi időszak gazdag programkínálatát, az adventi időszak félegyházi kulturális és kikapcsolódási lehetőségeit gyűjti csokorba – tudtuk meg Görög Anita közművelődési referenstől.

Részletek
Kockafeszt, a LEGO-k Mekkája

Kockafeszt, a LEGO-k Mekkája

2018. november 26. 12:00

Másodjára látogatott el városunkba a KOCKAFESZT rendezvénysorozat. A minden korosztályt vonzó program, a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban kapott helyet, november 24-25-én.

Részletek
Idegenben nyert a KKC

Idegenben nyert a KKC

2018. november 26. 17:30

Első idegenbeli sikerét aratta újjáalakulását követően a Kiskunfélegyházi KC a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság NB II. keleti csoportjában, amelynek november 24-i játéknapján a Gyulai Color KE otthonában nyert 89-83-ra. A mérkőzés végig szorosan alakult, az első negyed végén még a KKC vezetett, majd a nagyszünetben és a harmadik negyed végén a hazaiaknál volt az előny két ponttal. Az utolsó felvonás a KKC-nek sikerült jobban, az állást megfordítva a szezonban másodszor győzött.

Részletek