A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
RészletekPünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
RészletekProgramkavalkáddal vár minden látogatót az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark pünkösdkor is. A programok mellett lesz Madármegfigyelési nap is, amely keretében május 19-én, vasárnap többek között solymászbemutató, dogdancing, kutyás ügyességi és madárgyűrűzési bemutató. Pünkösdhétfőn vándorkomédiás, viseletbemutató, játszóház, muzsikaszó, néptánc, lovas viadal és pünkösdi királyválasztás várja az emlékparkba látogatókat.
RészletekDr. Lukács József jogi doktorként szerzett végzettségét munkavállalóként soha nem gyakorolta. A MÁV-nál helyezkedett el. Több beosztás mellett hálókocsi-kalauzként keresztül-kasul bejárta Európa vasúti vonalait és városait.
Részletek1985-ben Hollerung Gábor, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője álmodta meg az Énekel az Ország elnevezésű amatőr kórusok és énekesek számára létrehozott eseményt.
RészletekEgyes feljegyzések szerint az 1902-ben kötött párizsi egyezmény után, – amely magában foglalja az európai államok mezőgazdaságban hasznos madarainak védelmét – szervezte meg Chernel István ornitológus az első madarak és fák napját. A hivatalos bevezetés ugyanakkor csak 1906-ban történt meg, amit egy másik nevezetes ornitológus, Herman Ottó kezdeményezett.
RészletekA cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos a köztévében.
RészletekAnnak, aki sikeresen pályázik egy új állásra, a munkalehetőség mellett az is fontos, hogy szabályosan foglalkoztassák, hiszen az alapozza meg társadalombiztosítását. Mivel a jogszerű foglalkoztatás különös jelentőségű az államháztartási bevételek szempontjából is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzi a munkáltatók gyakorlatát.
RészletekKiskőrösön rendezték meg az I. Csecsemő és Kisdedgondozó Versenyt, május 7-én. Második helyezést értek el az intézmény általános iskolájának 8. osztályos tanulói. A csapat tagjai: Gebri Adrienn, Sáránszki Ketrin Dorina, Víg Dzsina. Felkészítő pedagógus Koncz Mónika tanárnő.
RészletekA Kiskun Napok eseménysorozat történetét fogta csokorba dr. Kőfalviné dr. Ónodi Márta főlevéltáros helytörténeti előadása a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, május 9-én. A szorgos gyűjtőmunka eredményeként nyomon követhettük a kilencven évvel ezelőtt életre hívott rendezvény kibontakozását, s ahogy az évtizedek mentén végigkísértük fejlődésének útját, számos kedves félegyházi emlékkel találkozhattunk.
Részletek