![Polgármestertalálkozó Pálmonostorán Polgármestertalálkozó Pálmonostorán](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/63559.jpg)
Polgármestertalálkozó Pálmonostorán
Pálmonostorán tartottak tanácskozást a 4. számú választókerület polgármesterei március 30-án, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő hívott össze.
RészletekPálmonostorán tartottak tanácskozást a 4. számú választókerület polgármesterei március 30-án, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő hívott össze.
RészletekMárcius 30-án alig fértek be az érdeklődők a művelődési központ színháztermébe, ahol Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár, a Duna TV Magyar Örökség-díjas Hazajáró honismereti magazinműsorának alkotói tartottak élménybeszámolót. Előadásuk során beavatták a közönséget a műsorfolyam előkészítésének folyamatába. Elmondták milyen technikai felszereléssel indulnak útnak a szerkesztők és operatőrök egy-egy forgatásra, hogy miként fogadják őket, és időnként milyen akadályokat kell leküzdeniük.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata értesíti az érintett szülőket, hogy a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeibe a 2017/2018. nevelési évre április 24-én, hétfőn és április 25-én, kedden 8 és 17 óra között lehet beíratni a gyerekeket.
RészletekA Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy a húsvéti ünnepek miatt április 14-én, pénteken esedékes kommunális hulladékszállítást, előző nap csütörtökön, illetve az április 17-én, hétfőn esedékes kommunális hulladékszállítást április 18-án, kedden végzi el a szolgáltató. Az április 14-én, pénteken esedékes szelektív hulladékszállítás rendje nem változik. Kérik, hogy akiket érint a változás, a fent említett napon reggel 7 óráig helyezzék ki a hulladékgyűjtő edényzetüket a megszokott helyre.
RészletekSzámos országos és megyei tanulmányi versenyen bizonyították tudásukat, felkészültségüket - az előző tanévekhez hasonlóan - a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola diákjai. A tanulók matematika, történelem, a természettudományok és az idegen nyelv területén jeleskedtek. Az iskola fontosnak tartja a tanulók iskolán kívüli megmérettetését, valamint azt, hogy a gyermekek képességeiknek, érdeklődésüknek és személyiségüknek megfelelően fejlődhessenek, ezért rendszeresen készíti fel diákjait tanulmányi versenyekre.
RészletekMunkáltatói fórumot szervezett a térség vállalkozóinak a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya március 30-án a járási hivatalban. Az összejövetelen a GINOP-projektekből elnyerhető támogatásokon felül a hazai forrásból megvalósuló támogatási formákról is tájékoztatták a megjelenteket. Szó esett a képzési, lakhatási és utazási lehetőségek finanszírozási módjáról éppúgy, mint a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések tapasztalatairól.
RészletekAz ifjúsági közösségi tervezésről tartottak interaktív foglalkozást a Natura Hungarica Alapítvány szervezésében március 30-án a művelődési központban. A rendezvényen Gulyás Barnabás, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság elnöke tartott előadást a helyi ifjúsággal foglalkozó szakembereknek, gyógypedagógusoknak, önkéntes segítőknek, valamint a GYIÖK helyi képviselőinek.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 12. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy április 3-án, hétfőn indul a városban a zöldjárat. Kérik, hogy a zöldhulladékot az adott utca háztartási hulladékszállítását megelőző nap (legkésőbb a szállítás napján 6 óráig) rakják ki, mert a gyűjtőautó csak egy alkalommal végzi el a szállítást. Csak a 70 cm hosszúra vágott, összekötegelt gallyat, valamint átlátszó zsákban lévő egyéb zöldet (fű, levél, gyom) szállítják el. Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a KVI vezetői és a Hulladékgazdálkodási részleg dolgozói!
Részletek19 napirendről, többek között a sportcsarnok kiváltásával kapcsolatos döntéssel összefüggésben hozott határozatot március 29-i, szerdai ülésén a félegyházi képviselő-testület. Mint azt Csányi József polgármester elmondta, a városvezetés folyamatos kapcsolatban van a minisztériummal, és együttműködésével igyekszik segíteni, felgyorsítani azt a folyamatot, amelynek során Kiskunfélegyháza végleg megszabadulhat a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnok PPP konstrukciója kapcsán kialakult pénzügyi tehertől.
Részletek