Sport 2017. március 18. 17:00

Súlyos ítéletek születtek a félbeszakadt meccsek miatt

Súlyos ítéletek születtek a félbeszakadt meccsek miatt
Súlyos eltiltásokkal, pontlevonással ért véget a Kiskunmajsa – Hetényegyháza megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés. A tömegverekedés miatt a szintén félbeszakadt Nyárlőrinc – Pálmonostora meccsen történteket még vizsgálják a megyei labdarúgó szövetség illetékesei. A Pálmonostora kiállított ifjúsági játékosát, Papp Patrikot pedig 21 hónapra eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Ebala (balról) okozta a kalamajkát a Kiskunmajsa-Hetényegyháza meccsen

A baon.hu tudósítása szerint pályán félbeszakadt, de a fegyelmi bizottság előtt folytatódott a múlt hét végén botrányos körülmények között zárult két találkozó. Kiskunmajsán a sérülése miatt lecserélt hetényegyházi B. Ebala Christian került nézeteltérésbe a hazai nézőkkel, majd a rendezőkkel. A pályán kívül sportszerűtlenül viselkedő labdarúgó védelmére kelő csapattársai lerohantak a pályáról, majd utána nem voltak hajlandóak visszatérni és lejátszani a hátralévő perceket. Az eset a mérkőzés hajrájában történt, amikor az emberhátrányban játszó házigazdák már 3-0-ra vezettek.

A fegyelmi bizottság Ebalát végül 3 bajnoki mérkőzéstől tiltotta el, akárcsak a kiskunmajsaiak játékosát Máté Bendegúzt, akit még az első félidőben állítottak ki a kameruni légióssal szembeni szabálytalanságért. A Kiskunmajsa FC edzője, Tápai Tibor pedig két hétig nem ülhet le a majsaiak kispadjára. Hivatalos változatban: eltiltották a „mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől”, március 26-ig.

A Kiskunmajsa FC következő három hazai bajnoki meccsén szövetségi ellenőr is lesz, akinek költségeit az egyesületnek kell állni. A Hetényegyháza csapatát 50 ezer forint pénzbírsággal és 1 bajnoki pont levonásával sújtották.

A versenybizottság a találkozó 3 bajnoki pontját, 3-0-s gólkülönbséggel a Kiskunmajsa FC javára igazolta.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság hivatalos értesítőjéből tudható, hogy a tömegverekedés miatt félbeszakadt Nyárlőrinc – Pálmonostora ügyében még nem született döntés. A megyei II. osztályú bajnokság Északi-csoportjában, két perccel a lefújás előtt tört ki a balhé, amikor 2-1-re vezettek a hazaiak. A fegyelmi bizottság március 29-én próbálja kideríteni, hogy mi történhetett, ezért több nyárlőrinci és pálmonostorai játékost, illetve sportvezetőt is beidéztek a szövetségbe. Az tény, hogy játékosok lökdösődtek, majd a játéktérre berohanó nézők is bekapcsolódtak az „igazságosztásba”, miközben néhány pofon is elcsattant.

A Nyárlőrinc-Pálmonostora U19-es mérkőzésen kiállított labdarúgók közül Sörös József két bajnoki meccsen nem léphet pályára, Papp Patrik viszont 21 hónapra, azaz 2018. december 31-ig lett eltiltva a labdarúgástól. Kátai Tamás játékjogosultságát pedig felfüggesztették. Mindhárom sportoló a Pálmonostora U19-es játékosa.

Az U19-es csapata miatt már eddig is 4 pontlevonással sújtott Pálmonostora helyzetét tovább nehezíti, hogy egy korábbi fegyelmi határozat szerint 250 ezer forintot kellene fizetniük a szövetség kasszájába.


Bácsalmáson is ellenőrt kell fogadni

A megyei I. osztályú bajnokságban 4. helyén álló Bácsalmási PVSE – amely legutóbb 1-0-ra kikapott hazai pályán az Akasztótól –, a következő 5 hazai meccsén szövetségi ellenőr is jelen lesz. A legutóbbi fordulóban kiállított Rudics János (Bácsalmás) pedig 5 bajnoki meccsen nem léphet pályára. A bácsalmási sportszakember, Florin Nenad egy hetes eltiltást kapott, ami március 19-én még érvényben lesz.



 

Kövessen minket a Facebookon is!