Sport 2017. május 25. 12:30

Kiskunfélegyházi csapat nyerte a Diákolimpia Atlétika Döntőt

Képgaléria
Kiskunfélegyházi csapat nyerte a Diákolimpia Atlétika Döntőt
Május 24-én kezdődtek a 2016/2017. évi Diákolimpia Atlétika Országos Döntői, amelynek idén Székesfehérvár ad otthont négy korcsoportban. A versenyek szerdán a II. korcsoporttal indultak,amelynek során mintegy 300 gyermek mérte össze tudását. A csapatversenyekben a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola fiú, és Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola lánycsapata bizonyult a legjobbnak.


A Diákolimpia atlétikai döntőjében a II. korcsoport, azaz a 8-11 éves korosztály lelkes fiataljai versenyeztek. Mintegy 300 gyerek vett részt a megmérettetésen, ahol 4 számban – 60 méteres futás,távolugrás, kislabda hajítás és 4x100 méteres váltófutás – hirdettek bajnokokat. Összesen húsz megyei, a budapesti, valamint három meghívott csapat fiataljai versengtek az egyéni és csapatelsőségekért.

Az atlétika a legnagyobb létszámot megmozgató sportág a Diákolimpián, hiszen több mint 110 ezer iskolás vesz részt benne. A verseny célja a sportág megszerettetésén és megismertetésén túl a szakágutánpótlás-bázisának szélesítése, minél több iskoláskorú versenyző bevonásával. A rendezvénysorozat – és így a döntő is – kiváló alkalmat biztosít a résztvevő oktatási intézmények közti kapcsolatok kiépítésére. Ezen felül a Diákolimpia-mozgalom lehetőséget biztosít a fair play szellemiség elmélyítésére is. A legjobbak számára az országos versenyen való részvétel kiemelt lehetőséget teremt, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat egy rangos diákversenyen. A fantasztikus hangulatú székesfehérvári II. korcsoportos atlétika döntőn az alábbi végeredmény született:  

Fiúk:
1. helyezett: Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola, Hódmezővásárhely - 2066 pont
2. helyezett: Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola, Kiskunfélegyháza - 1993 pont
3. helyezett: Újlak Utcai Német Nemzetiségi és Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Budapest - 1961 pont


Lányok:
1. helyezett: Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola, Kiskunfélegyháza - 2271 pont
2. helyezett: Kőkúti Általános Iskola, Tata - 2137 pont
3. helyezett: Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger - 2121 pont


Egyéni bajnokok:

Fiúk: Szabó Benedek, Újlak Utcai Német Nemzetiségi és Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Budapest - 422 pont
Lányok: Kriszt Sarolta, Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola, Gödöllő - 532 pont

A Diákolimpia Magyarország tanulmányi és tehetséggondozó versenye, amely 12 MDSZ által rendezett, és további 30 olyan versenyt foglal magába, amelyet sportági szövetségek bonyolítanak le.
A versenysorozatban egy tanév során összesen 270 ezer diák vesz részt, közülük 15 ezren jutnak el a döntőkig. A Diákolimpia idén a 30 éves jubileumát ünnepli, és az idei versenysorozatának csúcseseménye a debreceni kiemelt országos döntő lesz júniusban, ahol 6 sportág legjobbjai csapnak össze több korcsoportban, és a sportversenyek mellett igazi fesztiválélményt is kapnak a résztvevők.


A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyaroroszágon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.


 

Kövessen minket a Facebookon is!