Sport 2017. augusztus 21. 09:00

Nemzetközi asztalitenisz edzőtábor – 13 ország részvételével

Képgaléria
Nemzetközi asztalitenisz edzőtábor – 13 ország részvételével
A hagyományokhoz híven augusztusban rendezték meg a nemzetközi asztalitenisz edzőtábort a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban. Tizenhárom országból több mint 60 európai fiatal érkezett a 2005-2006-os korosztályból. A napi két edzésből összetevődő foglalkozásokat lovas kirándulással színesítették, a tábor versennyel zárult. A legjobban teljesítők az értékelést követően a szűkített központi táborba is eljuthatnak.

Nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében a nemzetközi asztalitenisz edzőtábor, amelyre 13 európai ország mellett közel 20 magyar játékos érkezett. A felkészülést és a tábor lebonyolítását szakértő edzők, valamint félegyházi játékosok segítették az elmúlt évekhez hasonlóan – mondta el Karsai Ferenc, a rendezvény fővédnöke, a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola vezetője.

- Külföldről három edzőt kértem fel, Ausztriából Halmai Attila régóta a stáb tagja. Mellettük a játékosok egy részét edzőik is elkísérték. Az ügyességi, erőnléti felkészítés mellett szakmai edzésprogrammal fejlesztettük a gyermekek képességeit.

A tábor a játékosok teljesítményének kiértékelésével ért véget. A legjobbak a szeptemberben megtartandó szlovéniai központi edzőtáborba jutnak be.

 

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!