Még azt mondják, nem illik…
Képgaléria
Az est díszvendége és egyben fellépője Csík János, a délvidéki Juhász Zenekar kíséretével húzta a talpalávalót a Népművészet Ifjú Mestereiből álló bravúros táncospároknak. A fellépők között volt Németh Eszter, az év néptáncosa. Az est fényét emelte továbbá Tarjányiné Lencsi és Manninger Katica pajkos, népi csúfolódó duettje, Vas László és tanítványa, Ónodi András Máté dél-alföldi tekerőlant előadása, valamint a Padkaporos Néptáncegyüttes fiataljainak produkciója.
Váratlan meglepetés volt a bál vendégei számára a rendhagyó népviselet-bemutató, ahol a jelképes néptáncos menyasszonyt, Papp Nórát nem felöltöztették a színpadon, hanem díszes ünnepi népviseletétől egyenként megszabadítva magyarázták el a ruhadarabok szimbolikáját eljutva a pendelyig. Az est ceremóniamestere, Gulyás László pajzán, humoros népmeséivel koronázta meg a műsort.
A jótékonykodó vendégek a tombolajegyeken túl a magyar lélek virágainak, a pitykéknek díszes változatait vásárolhatták meg, támogatva ezzel az est célját. A Sorsocskák Bálakon már hagyománnyá vált árverés tárgya pedig Fanyúvasztó mester alkotása, egy 100 éves alapanyagokból összeállított kelengyeláda volt, amelyet Timafalvi László, Kiskunfélegyháza város rendőrkapitánya és felesége vihettek haza.
Tisztelettel köszöni a Sorsocskák Alapítvány és a Padkaporos Néptáncegyüttes azt a több, mint 700 ezer forint adományt, amelyet Kiskunfélegyházán túl, számos vidéki településről és Kecskemétről érkezett vendég és adományozó szánt a fiatalok fellépő népviseleteire.
Dr. Ónodi Izabella, az alapítvány kuratóriumi elnöke és a bál főszervezője a következő szavakkal nyitotta meg az estét: – A XXI. század az uniformizálódás ideje. A fiatalok New Yorktól, Moszkván keresztül Tokióig ugyanazt a divatot követik, különbséget már csak a vonásaik vagy a bőrszínűk rejt magában. Ez a folyamat leegyszerűsíti a népek közötti kommunikációt és egy új világ felé mutat, ami lehet, hogy így egységesen egyszerűbb lesz, de biztos, hogy nem szebb.
A változatosságot már a múltban találjuk csak meg, hiszen mostanra mindenki egyformán lett különböző. Ezért is nagyon fontos, hogy a nemzetekre, azon belül pedig a tájegységekre jellemző, szinte végtelen változatokban megjelenő viseletek megmaradjanak az utókornak. Ékes bizonyítékai ezek a díszes ruhadarabok egy olyan időszaknak, amikor nem a világ ruhájában ünnepeltek a fiatalok, hanem a falujuk saját népviseletében. Akkoriban az egységet és a divatot szűkebb környezetük és hagyományaik diktálták. Maradjanak hát meg az utókornak élő, hordható egységünk szimbólumaként ezek a viseletek.
Üzenjen a régi dal mindnyájunknak: „Még azt mondják nem illik
a tánc a magyarnak.
Nem, ha néki cipellőt,
Bő nadrágot varrnak!
De sarkantyús csizmának,
kócsagtollas főnek,
illik gyöngyös pártának,
magyar főkötőnek.”
Fotó: Fantoly Márton
