Sport 2018. május 6. 09:00

Félegyházán lett bajnok a Kecskeméti LC

Képgaléria
Félegyházán lett bajnok a Kecskeméti LC
Hátrányból felállva nagy csatára késztette a listavezető Kecskeméti LC-t a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztály labdarúgó bajnokság szomszédvári rangadóján, május 5-én. A vendég együttes már az első percben előnybe került, a KHTK azonban kiegyenlített és a hajráig megőrizte esélyét a pontszerzésre. Az utolsó percekben a Kecskeméti LC újabb két gólt szerzett, amivel 3-1-re nyert. - A győzelem mellett bajnoki címet is ünnepelhetett Kiskunfélegyházán.

Minden évben presztízscsatának számít a Kiskunfélegyházi HTK, valamint a Kecskeméti LC találkozása. A bajnokság 24. fordulóját az élről várta a kecskeméti csapat, amely a szezon során még pontot sem veszített. A Kiskunfélegyházi HTK a dobogós reményei életben tartásáért küzdött és meg szerette volna állítani az eddig hibátlan éllovast. A Kecskeméti LC egy esetleges győzelemmel matematikailag is bebiztosíthatta bajnoki címét, így kettőzött erővel várta a megyei rangadót.

A mérkőzés gyors kecskeméti góllal kezdődött, Farkas István már a 2. percben betalált szabadrúgásból. Ezt követően a vendég együttes irányított, de a mezőnyfölényt újabb találatok nem követték.

Az egygólos előny, mint később kiderült nem döntötte el az összecsapást. A második félidőt lendületesen kezdte a KHTK és néhány kihagyott helyzet után Marsa Levente pattogós lövésével kiegyenlített. (1-1)

A találat újabb lendületet adott a félegyházi együttesnek, mindkét kapu előtt adódtak a lehetőségek.

Egészen a 82. percig nem változott az állás, ekkor egy labdaszerzést követően gyors akciót vezetett a Kecskeméti LC, amit Vladul Stefan váltott gólra. A hosszabbítás perceiben a kitámadó félegyházi csapatot újfent lekontrázták a vendégek, ezúttal is Vladul Stefan fejezte be az akciót, végleg eldöntve a három pont sorsát.

A KHTK minden dicséretet megérdemelve nagyot küzdött, de a jobb erőkből álló Kecskeméti LC megérdemelten nyert, amivel bajnok lett.

Mestermérlegek:

Szabó Tibor (vezetőedző, Kecskeméti LC):


- Egy nagyon motivált ellenféllel játszottunk, nehezen tudtuk feltörni a védekezésüket. Örülök neki, hogy egy ilyen mérkőzést követően nyertük meg a bajnoki címet. Ha a helyzeteinket berúgjuk, akkor korábban eldől a találkozó, de nincs okunk a panaszra, nyertünk. 20-ból 20 sikernél tartunk, megérdemeltük a bajnoki címet. 1-1-et követően fellelkesült a Félegyháza, de nem bírták végig erővel, a hajrában a mi javunkra fordítottuk a mérkőzést. Szeretnénk megőrizni hibátlan mérlegünket a bajnokságban, az aranyérem csak egy lépcsőfok ahhoz, hogy elérjük a távolabbi céljainkat.


Koncz Zsolt (játékos – edző, Kiskunfélegyházi HTK):

- Gratulálok a Kecskemétnek, úgy gondolom, hogy megérdemelten szerezték meg a bajnoki címet. Remélem, hogy az osztályozót is sikerrel veszik és összejön nekik a feljutás. Büszke vagyok a csapatomra, kemény csatára késztettük a jobb erőkből álló Kecskemétet. Sokat dolgoztak a játékosok, egymásért is küzdöttek. Játékban próbáltuk felvenni a ritmust, a második félidőben a gól mellett több lehetőségünk is adódott, ennek ellenére a Kecskeméten megérdemelten győzött. Sokkal több van a csapatomban, ezt most is megmutattuk.

 

Bács-Kiskun Megyei I. 24. ford., 05. 05.

Kiskunfélegyházi HTK – Kecskeméti LC 1-3 (0-1)


Gólszerzők: Marsa Levente 55. p. ill. Farkas István 2. p., Vladul Stefan 82. p., 92. p.

 

1

 

KECSKEMÉTI LC KFT.

20

20

0

0

101

10

91

60

7.8

 

2

 

JÁNOSHALMI FC

20

14

2

4

41

14

27

44

7.8

 

3

 

KECEL FC

19

10

4

5

36

23

13

34

7.6

 

4

 

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

20

10

3

7

47

34

13

33

7.3

 

5

 

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

20

9

4

7

32

31

1

31

7.4

 

6

 

SOLTVADKERTI TE

21

7

3

11

37

50

-13

24

7.1

 

7

 

BÁCSALMÁSI PVSE

19

6

5

8

24

40

-16

23

6.7

 

8

 

KALOCSAI FC

18

6

4

8

24

31

-7

22

6.4

 

9

 

KISKŐRÖS LC

19

6

4

9

23

35

-12

22

6.8

 

10

 

HARTA SE

20

6

1

13

32

52

-20

19

6.7

 

11

 

LAJOSMIZSEI VLC

19

5

4

10

26

39

-13

19

6.7

 

12

 

AKASZTÓ FC

20

5

3

12

33

49

-16

18

6.6

 

13

 

KUNSZÁLLÁS SE

19

3

3

13

16

64

-48

12

6.4

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!