Sport 2018. május 8. 11:30

X. Jubileumi Kolimpia

X. Jubileumi Kolimpia
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma tizedik alkalommal rendezi meg a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók Arany János Kollégiumi Programjában részt vevő kollégiumok diákjai számára az országos kollégiumok olimpiáját, a Kolimpiát május 11-e és 13-a között Kiskunfélegyházán. Tizennégy város mintegy 300 kollégistája mérheti össze tudását és ügyességét hét sportágban (kosárlabda, íjászat, asztalitenisz, úszás-futás-rollerezés, futsal, zenés gimnasztika és sorverseny). 

Fotó: archív

A jubileumra való tekintettel pénteken, 14.30-kor a Kossuth iskolától a Kossuth utcán végigvonulnak a Kolimpián versenyző diákok, és a Béke téren nagyszabású flashmobbal veszi kezdetét a háromnapos sportrendezvény, 15 órakor. Ezt követően a Kossuth iskola előtti útszakaszon lesznek a streetball mérkőzések, az íjászat és az asztalitenisz. Este zenés gimnasztikával zárul a pénteki program a Kossuth iskola tornatermében.

Szombaton csapatversenyben mérhetik össze tudásukat a rendhagyó triatlonban, hiszen a kerékpározás helyett rollerezni fognak a diákok az úszás és a futás mellett. Ezek helyszíne az uszoda Ezt követően a futsalé lesz a főszerep szombat délután a Honvéd Sporttelepen.

Vasárnap sorversennyel indul a nap a mezőgazdasági iskola tornatermében, ahol ezt követően a futsal döntő mérkőzései lesznek. Az eredményhirdetést vasárnap 13 órára tervezik a szervezők a Kossuth iskola sportudvarán. 

A rendezvényt megtiszteli részvételével többek között a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének főtitkára, és vezetőségének tagjai, a Fogyatékosok Országos Diákverseny és Szabadidősport Szövetségének főtitkára, a Magyar Diákszövetség regionális igazgatója, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Kiskunfélegyháza város polgármestere. 


Részletes program

Május 11., péntek


12:00-től regisztráció a kollégiumban

14:30 csapatok felvonulása a Kossuth utcán a Béke térig

15:00 ünnepélyes megnyitó és közös flashmob Kiskunfélegyházán, a Béke téren

16:00 órától Streetball mérkőzések
Helyszín: Kossuth iskola előtti utcaszakasz. (Eső esetén az iskola tornaterme.)

Íjászverseny
Helyszín: a Kossuth iskola előtti utcaszakasz. (Eső esetén az iskola 4. emeleti raktere.)

Asztalitenisz mérkőzések
Helyszín: a Kossuth iskola előtti utcaszakasz. (Eső esetén az iskola aulája.)

19:00 vacsora

19:30 technikai értekezlet (futsal, ÚFRatlon, kolimpikonok viadala)

20:00 zenés gimnasztika, helyszín: a Kossuth iskola tornaterme.


Május 12., szombat

6:30 órától reggeli

8:00 órától ÚFRatlon (úszás, futás, rollerezés)
Helyszín: Városi Strand és Uszoda és a Hősök Parkja

11:30 órától ebéd

13:00 órától futsal mérkőzések selejtezői
Helyszín: Honvéd Sporttelep (Jókai u. 54.), eső esetén a mezőgazdasági iskola tornaterme (Petőfi u. 2/a) fiúk, Kossuth iskola tornaterme lányok

A futsal döntő mérkőzéseire május 13-án, vasárnap 10 órától kerül sor a mezőgazdasági iskola tornatermében.

19:00 órától vacsora

20:00-22:00 Jubileumi műsoros est a Kossuth iskola tornatermében


Május 13., vasárnap

6:30-tól 7:30-ig reggeli

8:00 órától kolimpikonok viadala, helyszín: mezőgazdasági iskola tornaterme (Petőfi u. 2/a)

10:00 órától a futsal döntők, helyszín: mezőgazdasági iskola tornaterme

12:00 órától ebéd

13:00 órakor X., jubileumi kolimpia zárása, eredményhirdetés
Helyszín: Kossuth iskola tornaterme



 

Kövessen minket a Facebookon is!