Sport 2018. június 15. 09:00

Sikeres szezont zártak a kosarasok

Képgaléria
Sikeres szezont zártak a kosarasok
A tavalyi évhez képest még sikeresebb idényt tudhatnak maguk mögött a Félegyházi Térségi Sportiskola kosarasai, akik június 13-án tartották meg hagyományos évzárójukat a Constantinum Sportcentrumban. A taglétszám, a kosarazni vágyó fiatalok száma tovább bővült, több mint 200 gyermek 14 csapattal szerepelt korosztályos bajnokságokban. A sikeresség az egységességnek és az egyre jobb feltételeknek köszönhető, mindezt Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere mondta el köszöntő beszédében.

Hagyományosan közösen ünnepelték meg a 2017/18-as szezon végét a Félegyházi Térségi Sportiskola kosarasai a Constantinum Sportcentrumban. Az egyre népesebb „család” erre az évre tovább bővült, 12 csapat helyett immár 14 korosztályos együttes szerepelt a bajnokságokban.

Iványi Ferenc szakosztályvezető sikeresnek értékelte az évet, beszédében köszönetet mondott a gyermekeknek, az edzőknek, a szakmai stábnak, valamint a támogatóknak, akik lehetővé tették a sportág további bővülését, az egyesület fejlődését. Emellett fontos eredmény, hogy minden félegyházi általános iskolában működik kosárlabda csapat és egyre több kisiskolás és óvodás kapcsolódik a sportághoz. Az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően a Constantinum Sportcentrum parkettája és világítása is megújult, valamint megvalósult a kültéri kosárlabda pálya a Honvéd Sporttelepen.

A rendezvényen Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntette a gyerekeket, ezt követően Simon Zoltán szakmai vezető és Szabó Csaba technikai vezető külön értékelte az évet.

A közös vacsorát emlékérem átadás és csapatfotózás követte.

 

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!