Bugac 2018. július 14. 10:00 Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

Pásztorkutyák versenyeztek Bugacon

Pásztorkutyák versenyeztek Bugacon
Június végén rendezték meg Bugacon a már hagyománnyávált magyar pásztorkutyafajták kiállítását és versenyét Bugacpusztán.

Verőfényes időben, a Karikás-csárda mellett fás-ligetes környezetben tartották a rendezvényt, ami sok látogatót vonzott. A kiállításra mintegy száz nevezés érkezett. Három ringben zajlott a kutyák megmérettetése, kettőben tenyészszemlét tartottak, míg a harmadik ringben az ösztönpróbán, illetve terelőversenyen vehettek részt a pásztorkutyák. A látványosnak ígérkező terelőversenyen induló ebek a Bugac Puszta Kft. rackáit terelték gazdájuk irányításával a hagyományos stílusú magyar versenyszabályzat szerint.

Keve Gábor, a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület elnöke nyitotta meg rendezvényt, aki kiemelte, hogy az egyesület életében ez az első önálló CAC-kiállítás. A kutyakiállítást dr. Ócsag Imre emlékére rendezték meg, aki a magyar állattenyésztés kiemelkedő alakja volt.

A késő délutánig zajló rendezvény Best in show-val és eredményhirdetéssel zárult. Dr. Ócsag Imre vándordíjat és  Bugac Puszta Kft. különdíját Pusztahegyi Bátor Arta nevű kuvasz szuka kutyája nyerte el.

A kutyakiállítás a Bugac Puszta Kft. és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával, a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület szervezésében, a MEOESZ magyar fajtás bizottsága és a Magyar Pumi Klub együttműködésével valósult meg.

 

Kövessen minket a Facebookon is!