Bugac 2018. augusztus 15. 08:30 Forrás: MTI

Rekord részvétel a 10 éves Kurultajon

Képgaléria
Rekord részvétel a 10 éves Kurultajon
Az elmúlt hétvégén Bugacon a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés tízedik évfordulóját ünnepelték. A programsorozattal a honalapító őseinkre és az ő őseikre, a közép-ázsiai testvérnépek közös őseire, valamint többek között Atillára, a hunok vezérlő nagy fejedelmére emlékeztek.

A Kurultajon a legtöbb érdeklődőt a régészeti és őstörténeti kiállítások, a lovas programok és a vásár vonzotta. Idén teltház előtt zajlottak a tudományos előadások és fórumok is, és a szervezők minden várakozását felülmúlta a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők seregszemléje, amelyen több mint 300 lovas vett részt. A jubileumi törzsi gyűlésen 27 kulturálisan és genetikailag is rokon nép képviseltette magát 240 díszvendéggel.

A bugaci Kurultaj 52 programján - a szervezők eddigi számításai szerint - megdőlt az eddigi legnépesebb, a 2016-ban megrendezett Magyar Törzsi Gyűlés látogatottsága, hiszen a péntektől vasárnapig tartó eseménysorozat több mint 210 ezer érdeklődött vonzott.

A Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés üzenete azt hirdeti, hogy "a történelmünk során vannak olyan örök értékek, amelyek mindig igazodási pontként szolgáltak elődeink számára. Ezek segítették hozzá őket ahhoz is, hogy egy olyan országot tudtak létrehozni, amely a mai napig fennáll". 

Ezt igazolja a nomádok között ismert mondás, mely szerint"a csillagok nappal nem látszanak, de tudjuk, hogy fent vannak az égen, és ha eljön a sötétség világítanak nekünk, és vezetnek minket, hogy tudjuk az utat."

Az első magyarországi Kurultajt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, amelyre még csupán három külföldi országból érkeztek vendégek, 2010-ben azonban már tíz ország csatlakozott a közös ünnephez. A Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés azóta a sztyeppei lovas nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált.

A keol.hu tette közzé Kovács László válogatott képeit az eseményről.
 

Kövessen minket a Facebookon is!