Sport 2018. augusztus 26. 11:50

Sikerrel rajtolt a KHTK II.

Képgaléria
Sikerrel rajtolt a KHTK II.
A Honvéd Sporttelep centerpályájának felújítása miatt a hátsó pályán rendezték meg a Kiskunfélegyházi HTK II. – Kunszállás SE találkozót a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság nyitófordulójában augusztus 25-én. A Kunszállás SE az előző szezonban még a megyei I. osztályban szerepelt, míg a KHTK II. negyedik helyen végzett a bajnokságban. A szomszédvári rangadón csupán egy gól született, a KHTK II. egy szögletet követően Cseh Dániel találatával nyert, a vendég kunszállási együttes csak helyzetekig jutott.

Mindkét együttes győzelemre tört a megyei II. osztályú bajnokság 3. fordulójában, ami az első két kör elhalasztása miatt egyben a nyitóforduló is volt. Az első félidőben a Kunszállás SE bizonyult veszélyesebbnek, de a lehetőségekből gólt nem szerzett. A fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, a KHTK II. szervezetten védekezett és egy pontrúgásból a vezetést is megszerezte a 75. percben. Cseh Dániel góljára végül nem érkezett kunszállási válasz, a vendég nyomás ellenére az egyenlítés elmaradt. A KHTK II. győzelemmel rajtolt, míg a Kunszállás SE a több helyzet és a fölény ellenére pont nélkül maradt.

 

Mestermérleg:

Kádár Tamás (játékos-edző, KHTK II.):

- Örülök, hogy győzelemmel kezdtük a szezont. Helyenként a játék is megfelelő volt. A Kunszállás tavaly a megyei I. osztályban szerepelt, így mindenképpen nagy fegyvertény az ellenük elért siker. A fiúk jelesre vizsgáztak a csapatösszetartásból, alkalmazkodtak a hátsó pálya adta körülményekhez. Fiatal játékosok beépítése a rövid távú célunk, szeretnénk minél több mérkőzést nyerni.

 

Kertész Gábor (játékos-edző, Kunszállás SE):

- Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, a lehetőségeket kihagytunk és úgy érzem, hogy egy jogos büntetőtől is megfosztott minket a játékvezető. A második félidő kiegyenlítettebben alakult, kicsit elfáradtunk, egy szögeltből kaptuk a gólt. A helyzetek alapján pontot, vagy pontokat kellett volna szereznünk. Megyünk tovább, szeretnénk eredményesen szerepelni ebben az osztályban. 

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 3. ford. 08. 25.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Kunszállás SE 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Cseh Dániel 75. p.

 

1

HETÉNYEGYHÁZI SC

1

1

0

0

7

0

7

3

0

 

2

PÁLMONOSTORA SE

1

1

0

0

2

1

1

3

0

 

3

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

1

1

0

0

1

0

1

3

0

 

4

KEREKEGYHÁZI SE

1

0

1

0

1

1

0

1

0

 

5

KISKUNMAJSA FC

1

0

1

0

1

1

0

1

0

 

6

HELVÉCIAI SE

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

7

KECSKEMÉTI LC

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

8

LAKITELEKI TE

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

9

NYÁRLŐRINCI LSC

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

10

TISZAALPÁRI SE

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

11

VASUTAS SK

0

0

0

0

0

0

0

0

0

 

12

SC HÍRÖS-ÉP 

1

0

0

1

1

2

-1

0

0

 

13

KUNSZÁLLÁS SE

1

0

0

1

0

1

-1

0

0

 

14

IZSÁKI SÁRFEHÉR SE

1

0

0

1

0

7

-7

0

0

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!