Sport 2018. szeptember 2. 10:30

Döntetlen a félegyházi rangadón

Képgaléria
Döntetlen a félegyházi rangadón
A félegyházi Honvéd Sporttelep hátsó pályáján rendezték meg a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság városi rangadóját, a Kiskunfélegyházi HTK II. – Kiskunfélegyházi Vasutas SK találkozót. A KHTK II. győzelemmel, míg a Vasutas vereséggel hangolt a derbire. A fordulatokkal telített mérkőzésen előbb büntetőt hibázott a KHTK II., majd a Vasutas került előnybe. Végül a 92. percben pontot mentett a pályaválasztó KHTK II. (1-1). A játék képe alapján mindkét csapat rászolgált az egy pontra.

Több mint egy évet követően rendeztek újra félegyházi rangadót a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. A Kiskunfélegyházi HTK II. a nyitófordulóban 1-0-ra legyőzte a Kunszállást, míg a Vasutas SK balszerencsés körülmények között szenvedett vereséget hazai pályán a Tiszaalpártól.

Mindkét félidőben sok helyzet alakult ki, elsősorban a KHTK II. kezdeményezett, míg a Vasutas gyors ellenakciókra épített. A legnagyobb KHTK II. helyzetnek egy jogosan megítélt büntető számított, ami a lécen csattant. Ellenben a Vasutas Makai Zoltán révén értékesítette egyik helyzetét, így az első félidőben előnybe került. (0-1)

A második játékrészben próbálta fokozni a nyomást KHTK II., a Vasutas kapusának, Kovács Lászlónak egyre több dolga akadt, nem egyszer bravúrral és a felső léc segítségével hárított.

A hajrában mindkét együttes szerezhetett volna gólt, de a Vasutas ellenakciói pontatlannak bizonyultak, ellenben a KHTK II. egy szabadrúgást követő szituációból Némedi Norbert találatával a 92. percben kiegyenlített. (1-1)

Az utolsó pillanatokban még egy nagy helyzet adódott a KHTK II. előtt, de az állás már nem változott. Mindkét együttesben maradhatott hiányérzet a rangadót követően.

 

Mestermérleg:

Kádár Tamás (játékos-edző, Kiskunfélegyházi HTK II.):

- Nézhetjük úgy is, hogy a pohár félig tele van, vagy éppen félig üres. Mindkét félidőben akadtak helyzeteink, amiket nem használtunk ki. A legvégén egyenlítettünk, pontot mentettünk, de az örömünk nem teljes. Büntetőt és ziccert hibáztunk, sok helyzetet elpuskáztunk.

 

Gerecs Attila (vezetőedző, Kiskunfélegyházi Vasutas SK):

- Két pontot veszítettünk az utolsó pillanatokban. Sajnos egy megnyert mérkőzés alakult döntetlenre. Kidolgoztunk egy taktikát, amit a játékosok betartottak az erősebb KHTK II. ellen. Pozitívum, hogy meglett az első pontunk, bízok benne, hogy a későbbiek során a szerencse is mellénk áll. A megyei III. osztály bajnokaként célunk megragadni a megyei II. osztály középmezőnyében.

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 4. ford. 09. 01.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Kiskunfélegyházi Vasutas SK 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Némedi Norbert 92. p. ill. Makai Zoltán 35. p.

 

1

KEREKEGYHÁZI SE

2

1

1

0

10

2

8

4

13

 

2

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

2

1

1

0

2

1

1

4

5

 

3

HETÉNYEGYHÁZI SC

1

1

0

0

7

0

7

3

7

 

4

SC HÍRÖS-ÉP 

2

1

0

1

7

2

5

3

6

 

5

KUNSZÁLLÁS SE

2

1

0

1

4

1

3

3

2

 

6

PÁLMONOSTORA SE

1

1

0

0

2

1

1

3

4

 

7

IZSÁKI SÁRFEHÉR SE

2

1

0

1

4

8

-4

3

3

 

8

TISZAALPÁRI SE

2

1

0

1

1

6

-5

3

11

 

9

HELVÉCIAI SE

2

1

0

1

2

9

-7

3

14

 

10

KECSKEMÉTI LC

1

0

1

0

2

2

0

1

12

 

11

VASUTAS SK

2

0

1

1

1

2

-1

1

8

 

12

LAKITELEKI TE

2

0

1

1

3

6

-3

1

10

 

13

KISKUNMAJSA FC

2

0

1

1

1

5

-4

1

1

 

14

NYÁRLŐRINCI LSC

1

0

0

1

0

1

-1

0

9

 

 

Kép: Kósa Miklós, Gubu Zoltán

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!