Helyi hírek 2019. szeptember 30. 11:00

Társadalmi munkában festették le a kórház kerítését

Képgaléria
Társadalmi munkában festették le a kórház kerítését
A főigazgató-helyettes is ecsetet ragadott szeptember 27-én, pénteken, és munkatársaival közösen társadalmi munkában átfestették a kórház kerítését.

Már hat évvel ezelőtt is ilyen önkéntes kezdeményezésnek köszönhetően újult meg az intézmény kerítése, de az akkor kifogástalanul felhordott barna szín mostanra megkopott, több helyen megsérült. Ezért döntött úgy a kollektíva, hogy néhány órát ismét feláldoznak a szabadidejükből a kellemes környezet érdekében. Ezúttal kék festéket vásároltak, és a végeredmény igazán vidám lett.

Dr. Körtvélyessy Andrást kerítésfestés közben kérdeztük a kezdeményezésről. A főigazgató-helyettes elmondta: összefogva gyorsan halad a munka, a végeredményt pedig nem csak az itt dolgozók, hanem a betegek is élvezhetik. A felhívás sikeres volt, sokan csatlakoztak. Ráadásul az időjárás is pártolta az ügyet, és kellemes őszi hőmérséklettel kényeztette a rögtönzött brigádot. A munka végeztével sem széledt szét a csapat, a napot kerti parti zárta, ahol a gulyásleves és a halászlé a kiskunfélegyházi Amatőr Királyi Szakácsok jóvoltából került az asztalra.

Az önkéntesek – közöttük Körtvélyessy doktor – ezúton is arra kérnek mindenkit, hogy óvják a munkájukat, és kerékpárjaikat ne a kerítéshez zárják le!

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!