Helyi hírek 2019. október 1. 16:00

Szorgos 90. születésnapot ünnepelt Piszmán Mihályné

Képgaléria
Szorgos 90. születésnapot ünnepelt Piszmán Mihályné
A kilencvenedik születésnapját ünneplő Piszmán Mihályné 2015 áprilisában költözött be a Csanyi úti Szociális Otthonba. Döntésének oka az volt, hogy már nehezen tudta ellátni magát. Jókedvét azonban nem veszítette el, így vidáman, derűsen fogadta szeptember 30-án Balla László alpolgármester és Réczi László önkormányzati képviselő születésnapi köszöntőjét és virágcsokrait.

Irénke néni Kecskeméten született 1929. szeptember 30-án. Négy testvére volt, sajnos már közülük csak ő él. Kisgyermekkorát Kecskeméten élte, édesapja mészáros volt, édesanyja pedig otthon vezette a háztartást és nevelte a gyermekeket.

A hetedik osztály elvégzése után 12 éves korától segített szüleinek szamócát szedni és krumplit vetni, valamint a háztartásban is segédkezett.

24 éves korában ment férjhez, majd férjével együtt elköltözött otthonról. Három gyermekük született. Elsőként Irén lányuk 1955-ben, majd 1956-ban Ágnes lányuk, végül 1960-ban Mihály fiuk örvendeztette meg őket. 1958-ban Ballószögre költöztek a családdal, majd 1962-ben Kecskeméten építettek házat. Közben TSZ tagok lettek, itt a fizetés mellett szőlőt is kaptak. 1967-ben Kecskeméten egy borpalackozó üzemben dolgozott és 1984-ben innen ment nyugdíjba.

Nyugdíjasként sokat kirándultak, színházba jártak férjével. Nagyon szeretett kézimunkázni, főként horgolni. Emellett a kecskeméti könyvtár aktív látogatója volt, mert nagyon szeretett olvasni is.

Férjét 1994-ben veszítette el. Családjuk viszont gyarapodott, jelenleg 7 unokája és 4 dédunokája köszönthette a születésnapi megemlékezésen.

2012 óta már csak bottal tud járni. 2015-ben költözött be a Csanyi úti intézménybe, mert egyre nehezebben tudta ellátni magát. Mindennapjait családja gondos figyelemmel követi, rendszeresen látogatják és gondját viselik. Sok hétvégét tölt náluk. 

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!