Helyi hírek 2020. január 24. 12:00

Körkérdés: Mit tervez a 2020-as évre?

Képgaléria
Körkérdés: Mit tervez a 2020-as évre?
Munkahelyi, vállalkozásbeli, házvásárlásbeli és egyéb célokat, terveket is felsoroltak a megkérdezettek az idei esztendőre vonatkozóan. A legfontosabb sokaknak természetesen az egészség és a család, illetve hogy sikerrel boldoguljanak az év során.

Ottó Józsefné (75)

- Nem tervezek túlzottan előre, hiszen egy év alatt sok váratlan dolog történhet az emberrel. Érdemes mindenre felkészülni és előre gondolkodni. Optimista vagyok az évet illetően. Nagy kívánságaim nekem már nincsenek. A legfontosabb talán az egészség, illetve, hogy fűteni, világítani tudjak. A nyugdíjamból megéljek és magamról gondoskodjak.

 

Bali Szabina (28)

- Változásokkal teli évre számítok és bizakodva tekintek a következő időszakra. Többek között házfelújítást terveztem idénre, a munkálatok már elkezdődtek. Emellett a munkahelyemet, a vállalkozásomat szeretném tovább fejleszteni. A mai modern világban a tanulásra is hangsúlyt fektetek, ismereteimet gyarapítva iskolába is beiratkoztam a munkámhoz kapcsolódóan. A legfontosabb mind közül jelenleg a saját otthon kialakítása, ahová szeretnék mielőbb beköltözni.

 

Tarjányi Tibor (21)

- Ebben az évben fogom letenni a fogtechnikusi gyakornoki vizsgámat. Folyamatosan készülünk a laborban az osztálytársakkal. Ha ez meglesz, akkor még egy év kell a bizonyítványhoz, amivel később munkába állhatok. Bizakodva látom az évet, mindig optimista vagyok. Szerintem a nehézségekkel meg lehet birkózni, sikerrel vehetem az akadályokat.

 

Nagy Melinda (39)

- Több tervem is összegyűlt erre az évre. Akadnak persze fontosabbak és kevésbé fontosak. Érdemes ilyenkor rangsorolni és a legégetőbbeket megvalósítani. Más kérdés persze, hogy sikerül-e vagy sem. Nekem a családom az első, a gyerekek boldogulását biztosítani. Házvásárláson is gondolkodom, de ez még nagyon távoli. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!