In memoriam Fekete István

Kedves Kollégánk, Tanár Úr! Pista bácsi! Egy igazán színes egyéniséget ragadott el közülünk a gyilkos kór. Ó, igen: hónapok óta tudtuk: nagy a baj. Ám mégis reménykedtünk: egyszer csak betoppansz a tanáriba, s bajszod alatt jellegzetes mosolyoddal beköszönsz: „Jóóóó reggelt kívááánok!” Nem így történt, az utad már nem nálunk ért véget…

Színek, az élet színei! A zöld számodra a katonaéveidet jelentette. Hány sztoridban idézted fel ezeket! A kisszerű, hatalommániás parancsnokokat csavaros fricskákkal megszégyenítő egykori kiskatona-énedet!

És persze a lombok zöldje, a fákon, amelyeket úgy szerettél, ismertél, fajtájukat, jellegzetességeiket magyaráztad tanítványaidnak, s egy-egy kiránduláson nekünk, munkatársaidnak is.

A szőke Tiszában megcsillanó ezüstös halak! Közismerten nagyszerű pecás voltál! A horgászat szeretetével a tizenéves lurkókat is megfertőzted. Jónéhányszor elhoztátok a kupát a versenyekről a Darvasnak.

A kék ég csillagait érdeklődéssel és szakértelemmel fürkészted. Szenvedéllyel kutattad olvasmányaid során a világűr rejtelmeit! Vörösben, sárgában, halványkékben pompázó virágainkról is rengeteget tudtál, szívesen magyaráztál róluk. Élmény volt hallgatni! Szerettél rávezetni gyerekeket, felnőtteket egyaránt az ismeretekre, hogy mindazokból egy sokszínű tudástár álljon össze… Mi más ez, ha nem a pedagógus legfőbb célja?

Sokszor segítettél nekünk, ahogy tudtál, ahogy lehetséges volt. Kísérő tanárként jöttél a kirándulásokra. Több tájegységet, így Szeged városát egy almanach pontosságával ismerted és ismertetted meg velünk is. Sokáig fülünkbe cseng jellegzetes hanghordozásod… Sajátos humorod a tanítványaid mindennapjait is felvidította.

Hiányozni fogsz a Darvasban!

A színek végigkísérték életedet. Nem, nem a reménytelen fekete maradt a végére. Az az ARANY, amilyen tintával a tanítványaid írják az utolsó oldalra: Isten áldjon, köszönünk mindent, PISTA BÁCSI!