A Gyöngyhajú lány az Eb-döntőben
Képgaléria
Borítókép: Lőrincz Tamás repülőt csinált a török Basarból a döntőben
Fotó: Facebook – Magyar Birkózószövetség
A BHSE 34 éves, olimpiai ezüstérmes ceglédi klasszisa a tokiói ötkarikás játékokon lezárja a pályafutását, s mondani sem kell, hogy ott is nagy dobásra készül – derül ki abból a cikkből, amit Fábik Tibor, a Magyar Nemzet újságírója készített Lőrincz Tamással.
– A nemzetközi szövetség honlapján a közvetítésében tisztán hallatszott, hogy miután megnyerte a döntőt a török Basar ellen, a varsói csarnokban a hangszórókból az Omegától a Gyöngyhajú lány szól. A nagy örömében érzékelte ezt?
– Hogyne, és nálam jobban senki sem lepődött meg. Igazán szép gesztus volt a lengyel szervezőktől, hogy magyar zenével kedveskedtek nekem. No persze biztos, hogy valamilyen török muzsikát is bekészítettek… Más világversenyen is volt már ilyen zenei szolgáltatás, de valahogy most nekem nem tűnt fel. A Gyöngyhajú lányhoz egyébként nagyon szép emlék fűz, amikor a lassan már négyéves Dóri lányunk megszületett és hazahoztuk a kórházból, a karomban tartva erre a számra táncoltam vele otthon… Ezért is megható volt most újra hallani.
– „Igen, jött egy gyöngyhajú lány, Álmodtam, vagy igaz talán?” Most az Európa-bajnokság előtt arról álmodott, hogy megszerzi a negyedik Eb-aranyát?
– Természetesen minden versenyhez úgy állok oda, hogy szeretném megnyerni, legyen az a Mikulás-kupa vagy az Európa-bajnokság, de ezt az Eb-t valójában csak felkészülési versenynek szántam az olimpia előtt. Azzal együtt, hogy egy Eb-nek mindig megvan a súlya, a hangulata. Ám az elmúlt másfél évben gyakorlatilag nem volt versenyem, nem mérkőztem igazán komoly ellenfelekkel, így a fókusz most nem azon volt, hogy Európa-bajnok legyek, hanem azon, hogy szokjam a versenykörülményeket és minél több jó mérkőzést tudjak birkózni.
A Honvéd ceglédi klasszisa negyedik Eb-aranyát nyerte
Fotó: Facebook – Magyar Birkózószövetség
– Öt jó meccse volt, a döntőt 8-0-s technikai tussal nyerte, összességében pedig 35-4 lett a pontkülönbsége. Azt a négyet a nyolcaddöntőben a horvát ellenfele hozta össze egyetlen dobással, és emiatt már Európa-bajnokként is ostorozta magát.
– Azon a mérkőzésen egy pillanatra kihagyott a figyelmem, ami hiba volt, de ebből is tanultam. Mert ez a hiba most a horvát fiú ellen belefért, de mondjuk az olimpián a döntőbe jutásért az iráni versenyző ellen már nem férne bele.
– Megnéztem, a 2019-es vb-győzelme után egyetlen nemzetközi versenyen indult, tavaly februárban Havannában, ahol második lett. Ott mi történt?
– Ott sem kaptam ki, de a döntőtől vissza kellett lépnem, mert az egyik ujjamban elszakadt egy szalag. És ez egy nagyon bosszantó, hosszú sérülés lett, hónapokig szenvedtem vele. A 2020-as év elején a római Eb-re amúgy sem mentem volna, az nem volt benne a versenyprogramomban, aztán az olimpiát elhalasztották. Amikor pedig újraindultak a versenyek, elkaptam a koronavírust, így a belgrádi világkupán sem tudtam indulni, ami eredetileg világbajnokságnak lett meghirdetve. Ezért is volt nagyon fontos, hogy végre újra versenyezhessek, és a súlycsoportomban, a 77 kg-ban, ne pedig két kiló súlyengedménnyel.
– Az olimpiáig hogyan néz ki a programja?
– Most kaptam egy hét pihenőt, a jövő héten pedig csatlakozom azokhoz, akik a világkvalifikációs tornára készülnek. Amikor ők majd hazajönnek Szófiából, remélhetőleg minél több kvótával, ők is kapnak egy rövid pihenőt, de mi akkor már elkezdjük az olimpiai felkészülést. Tokió előtt csak egy versenyem lesz, júniusban Törökországba megyünk.
Újra itthon, az arany már Marci nyakában
Fotó: Magyar Birkózószövetség – Róth Tamás
– Az olimpián minden súlycsoportban tizenhatan lesznek, és tizenhárom ellenfele már ismert. Mindegyikükről vezetnek dossziét, vannak felvételek, vagy ennyire nem személyre szabott a felkészülés a válogatottban?
– De az, nagyon is. Mindenkit kielemzünk, ki hogyan birkózik lentről és állásból, mire kell különösen odafigyelni vele kapcsolatban, és a szükséges, frissítjük az „adatbázist”. Amikor pedig már csak pár hét lesz az olimpiáig, hetente két-három alkalommal egy-egy órát arra szánunk majd, hogy átbeszéljük az ellenfeleket. Sike András szövetségi kapitány a segítőjével, Módos Petivel együtt nagyon komolyan veszi a felkészülésnek ezt a részét is.
– Miként kezeli, hogy Tokióba a regnáló világ- és Európa-bajnokként, vagyis papíron a legnagyobb esélyesként érkezik majd?
– Órási erőt ad, hogy én vagyok a címvédő a vb-n és az Eb-n is, de a birkózás olyan sportág, ahol minden verseny más és más, és semmi garancia nincs arra, hogy a legesélyesebb nyer. Szóval, a címeim csupán visszajelzést jelentenek, hogy jó úton járok, nem többet. De természetesen bízom benne, hogy ha maximálisan fel tudok készülni az olimpiára, akkor ott bármire képes lehetek.
– Korábbi nyilatkozataiban említette, hogy kétgyermekes édesapaként már nem mindig megy szívesen az edzőtáborokba.
– Nem mindig?! Most már soha nem megyek szívesen. Na, jó, ezt azért nem teljesen komolyan mondtam… Dóri mellett ott van a másfél éves Marci, próbáljuk megoldani a helyzetet a feleségemmel, Emesével (Lőrincz-Szabó Emese maga is birkózó volt, ő Eb-ezüstig jutott – a szerk.). Ő mindenben támogat, hogy ezt a nehéz, de már nem hosszú időszakot kibekkeljük, ami az olimpiával majd lezárul. Emesének nem egyszerű egyedül a gyerekekkel, ám amikor lehet, próbálok hazajönni az edzőtáborokból. Sokan mondják, hogy ez a rengeteg ingázás milyen fárasztó lehet, de engem inkább feltölt, ha csak egy kis plusz időt is a családommal tölthetek és otthon alhatok a tábor helyett. Amikor több napra el kell mennem, mindig alig várom, hogy megölelhessem a családomat. Ám amikor egy ilyen sikeres verseny után térek haza, mint most is, akkor mondhatjuk, hogy megéri áldozatokat hozni. S remélem, hogy így lesz majd augusztusban is.
– Szóval, már eldöntötte, hogy az olimpia lesz az utolsó versenye.
– Igen. Már tavaly befejeztem volna a birkózást, de olyan helyzet állt elő, amire senki sem számított. Bevallom, nehéz volt átállítani magam arra, hogy még egy évet ráhúzzak a már amúgy is nagyon hosszú pályafutásomra. De az olimpia azért óriási motiváció.
