Helyi hírek 2021. július 5. 08:00

Újabb lépések az eTwinning-ben

Újabb lépések az eTwinning-ben
A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola diákjai, Szana Andrea tanárnő vezetésével a 2019/2020-as tanévben kapcsolódtak be először az eTwinning program tevékenységeibe. Az eTwinning olyan felületet kínál a résztvevő 44 európai és Európán kívüli (például: Jordánia, Tunézia) országban működő iskolák számára, ahol közös projekteket indíthatnak.

A projekteken belül a hangsúly a kommunikáción, az együttműködésen, az ismeretek megosztásán van. Egy-egy projekt résztvevői a tevékenységeken keresztül egy összeurópai oktatási közösség tagjaivá válnak. Az Európai Bizottság 2005-ben indította el az eTwinning programot, 2014 óta pedig az Erasmus+, az EU oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramjának részeként működik.



A József Attila Általános Iskola első sikeres projektrészvétele (English&Puzzles) eredményeképp eTwinning partneriskola lett. A projekt elnyerte a nemzeti és az európai minősített projekt címeket.

Az iskola diákjai a 2020/2021-es tanévben két újabb projektben vettek részt: Winter Activities in Corona Time (7 ország 11 diákcsoportjának részvételével) és S.T.A.R.T. (10 ország 17 diákcsoportjának részvételével).



A szerteágazó projekttevékenységek közös nyelve az angol, így a gyerekeknek minden nyelvi készsége fejlődik a feladatok elvégzése közben. Rengeteg Web 2.0 alkalmazással ismerkednek meg, amelyek használata során különös figyelmet fordítanak a médiatudatosságra, a biztonságos internethasználatra. A tanórán kívüli aktív idegennyelv-használat nagymértékben hozzájárul annak gördülékenyebb elsajátításához, ami a 21. századi gyerekek esetében már az alapképességek közé tartozik.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!