Sport 2021. augusztus 29. 09:00

Győzött hazai pályán a Kiskunfélegyháza I.

Képgaléria
Győzött hazai pályán a Kiskunfélegyháza I.
A második mérkőzését is megnyerte a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Kiskunfélegyháza I., amely augusztus 28-án hazai környezetben múlta felül a Kecskeméti LC csapatát.

Borús őszies időjárás fogadta a csapatokat a Honvéd Sporttelepen. A nyitókörben a Kiskunfélegyháza I. Kalocsán nyert 1-0-ra, míg a Kecskeméti LC ellentétes utat bejárva 4-0-s hazai vereséget próbált feledtetni Félegyházán.

A vendég Kecskeméti LC szervezett játékot mutatott be. Gól egészen az első félidő hajrájáig nem született. A 40. percben Nagy Viktor jutatta vezetéshez a Kiskunfélegyháza I. gárdáját. (1-0)

A nehezen megszerzett előny a második félidő hetedik percéig tartott ki. Ekkor rögzített helyzetet követően Patvaros Zsolt bizonyult eredményesnek. (1-1)

Ezt követően kiegyenlített játék folyt a pályán. A vendégek gyors akciói több veszélyt rejtettek magukban és hazai oldalon is meg voltak a helyzetek.

A 66. percben egy szép akciót követően Nagy Dániel jól vette át a középre játszott labdát és lőtte ki a hosszú alsót, amivel újfent vezetéshez jutatta a Kiskunfélegyháza I. csapatát, és mint később kiderült el is döntötte a három pont sorsát. (2-1)

A hátralévő időben több gól már nem született. A kecskemétiek a hajrában 10 főre fogyatkoztak, de ami leginkább fájó volt számukra, hogy ezúttal is pont nélkül maradtak.

A Kiskunfélegyháza I. küzdelmes mérkőzést nyert meg 2-1-re.

Mestermérleg:

Nagy Lajos (edző, Kecskeméti LC):

– A múlthéthez képest sokkal jobban játszunk. Hátrányból fel tudtunk állni, volt tartásunk. 1-1-nél két meccslabdánk is adódott, amiket sajnos kihagytunk. Az ellenfél nyomás alatt tartott bennünket, ők birtokolták a labdát, de a helyzetek alapján úgy érzem a döntetlen igazságosabb lett volna.

Némedi Norbert (edző, Kiskunfélegyháza I.):
– Egyik mérkőzés sem lesz könnyű a bajnokságban, eléggé kiegyenlített mezőny alakult ki. Örülök, hogy két győzelemmel tudtunk kezdeni. Nem volt könnyű dolgunk, a kecskeméti csapat szervezetten védekezett, nehéz volt a védelmüket feltörni, de ez végül kétszer sikerült, ami elégnek bizonyult a győzelemhez.

Bács-Kiskun Megyei I. osztály 2. ford., 08. 28.
Kiskunfélegyháza I. – Kecskeméti LC 2-1 (1-0)


Gólszerzők: Nagy Viktor 40. p., Nagy Dániel 66. p. ill. Patvaros Zsolt 52. p.

Piros lap: Szappanos Albert 84. p.

 

1

KISKŐRÖSI LC

2

2

0

0

10

0

10

6

 

 

2

LAJOSMIZSEI VLC

2

2

0

0

7

1

6

6

 

 

3

KISKUNFÉLEGYHÁZA

2

2

0

0

3

1

2

6

 

 

4

AKASZTÓ FC

1

1

0

0

2

0

2

3

 

 

5

JÁNOSHALMI FC

1

1

0

0

2

0

2

3

 

 

6

TISZAKÉCSKEI LC II.

1

1

0

0

2

0

2

3

 

 

7

KALOCSAI FC

2

1

0

1

3

2

1

3

 

 

8

BÁCSALMÁSI PVSE

1

0

0

1

0

2

-2

0

 

 

9

SOLTVADKERTI TE VARIENS

1

0

0

1

0

2

-2

0

 

 

10

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

2

0

0

2

1

5

-4

0

 

 

11

KECSKEMÉTI LC

2

0

0

2

1

6

-5

0

 

 

12

HARTA SE

1

0

0

1

0

5

-5

0

 

 

13

KECEL FC

2

0

0

2

1

8

-7

0

 

 

 

G. Z.
   

Kövessen minket a Facebookon is!