Sport 2021. szeptember 18. 16:35

Aranyhomok Strandröplabda Kupa

Képgaléria
Aranyhomok Strandröplabda Kupa
A Kiskunfélegyházi Honvéd TK Szabadidős Szakosztályának szervezésében tíz csapat részvételével bonyolították le szeptember 11-én az Aranyhomok Strandröplabda Kupát a Félegyházi Termál Parkfürdő területén. A versenyzők két ötös csoportban párhuzamosan két pályán játszottak.

Ónodi László szervezőtől megtudtuk, két félegyházi csapat mellett két kecskeméti, egy dunaújvárosi, egy dunaföldvári, két táborfalvai, egy helvéciai egy orgoványi és egy paksi együttes vett részt a megmérettetésen.

Hatalmas küzdelembe és színvonalas mérkőzéseken dőlt el a kupa sorsa.

Első helyen a „Palacsinta” nevű táborfalvi csapat végzett, második lett a dunaujvárosi „Bérdi-Rostás” kettős. A bronzérmet az orgoványi „Junior” páros nyerte. Negyedik helyezést ért el kiskunfélegyházi „EBT”, ötödik lett a szintén kiskunfélegyházi „Korláth-Czibolya” páros.

Az időjárás kedvezett a versenynek, hiszen igazi strandidőben kiváló körülmények között játszottak a csapatok.

A nézők jól szórakoztak és elismeréssel szóltak a versenyről, a résztvevők jövőre is szívesen vesznek részt a kupaküzdelmeken.

Információ: Ónodi László

Kép: Ónodi László, Gubu Zoltán
  

Kövessen minket a Facebookon is!