Sport 2021. szeptember 20. 20:25

Hazai pályán nyertek az U 19-es focisták

Hazai pályán nyertek az U 19-es focisták
A harmadik fordulóban hazai környezetben nyert az FTSI U-19-es labdarúgócsapata a Lakiteleki TE ellen. A két együttes az előző szezonban is mindig izgalmas mérkőzéseket játszott.

Egyenlő erők küzdelme jellemezte az első játékrészt, a sportiskolások a 43. percben találtak be a vendégek kapujába.

Szünet után is sok izgalom alakult ki, a félegyházi alakulat nagyobb tempóra váltott. Kombinatív játékban többet nyújtott a félegyházi csapat és növelte előnyét. A vendégek a 68. percben még kozmetikáztak az eredményen, de a 88. percben újabb hazai gól született, és eldőlt a mérkőzés.

U-19 Észak, 3. forduló, szeptember 19., vasárnap 10 óra, Kiskunfélegyháza, Honvéd Sporttelep
Kiskunfélegyháza – Lakiteleki TE: 3-1 (1-0)


Gólszerzők: Török Ferenc (43.), Tóth Benedek (65., 88.) ill. Magyar Péter (68.)

A mérkőzés után Balog Huba utánpótlás vezetőedző így értékelt: – Lakitelek csapatával mindig ki-ki mérkőzést játszunk. A mai találkozó is erről szólt. Sportszerű meccsen a helyzeteinket jobban kihasználtuk, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
      

Kövessen minket a Facebookon is!