Sport 2021. szeptember 25. 10:00

Elkezdődött a megyei U-15-ös leány bajnokság

Képgaléria
Elkezdődött a megyei U-15-ös leány bajnokság
Kecelen kezdte meg bajnoki szereplését az Astra HFC Kiskunfélegyháza leány csapata az U-15-ös megyei labdarúgó-bajnokságban. A szeptember 23-i mérkőzés gólokban gazdag első negyedórát hozott és 3-2-es hazai győzelemmel ért véget.

Az első percek mozgalmasan kezdődtek. Keceli oldalon 11 perc alatt Ilie Andrada három gólt szerzett, amire félegyházi részről Takó Katalin két találattal válaszolt. (3-2)

Később kiderült, az első negyedórában mindkét csapat előtte puskaporát, több gól ugyanis már nem született.

A mérkőzést Abonyi Péter, az Astra edzője értékelte:

– Fiatalokkal vágtunk neki a sorozatnak, mivel a 2007/2008-as korosztályból nálunk csak egy játékos van. Többségük az U13-ban tréningezik Vízhányó Albin kezei alatt. A játékosok közül sokan most kezdik a focival való ismerkedést, illetve három 2006-os túlkoros szerepeltethető, akik már nálam edzenek az U19-ben. Együtt ebben a felállásban nem tudunk edzeni a jelenlegi körülmények között. A mérkőzésen nem érdemeltünk vereséget, jobban játszottunk, mint az ellenfél, de mégis ők örülhettek.


Bács-Kiskun megyei Leány U-15 2. ford., 09. 23.
Kecel FC – Astra HFC Kiskunfélegyháza 3-2 (3-2)

Gólszerzők: Ilie Andrada 4. p., 7. p., 11. p. ill. Takó Katalin 6. p., 14. p.

 

1

MERCEDES KLC

1

1

0

0

13

1

12

3

 

 

2

BUGAC KSE

1

1

0

0

8

0

8

3

 

 

3

MADARASI SE

1

1

0

0

2

1

1

3

 

 

4

KECEL FC

2

1

0

1

3

10

-7

3

 

 

5

ARANY BÁCSKA

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

6

BÁCSALMÁSI PVSE

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

7

BÉKÉSSZENTANDRÁSI HMSE

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

8

KEREKEGYHÁZI SE

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

9

KISKŐRÖSI LC

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

10

ASTRA HFC KISKUNFÉLEGYHÁZA

1

0

0

1

2

3

-1

0

 

 

 

Kép, információ: Abonyi Péter

G. Z.
   

Kövessen minket a Facebookon is!