Sport 2021. szeptember 30. 15:00

Országos selejtező fordulót rendeztek kadett korosztályban

Képgaléria
Országos selejtező fordulót rendeztek kadett korosztályban
Kiskunfélegyháza adott otthont szeptember 25-én és 26-án az U16-os, azaz a kadett fiúk Országos Főtábla Selejtező II küzdelmeinek. A Félegyházi Térségi U16-os kosárlabdacsapata már korábban kivívta a jogot arra, hogy az ország legjobb 32 gárdája között versenyezzen.

A selejtező két napjáról Simon Zoltán edző számolt be:

– Újabb két akadémiai csapat, a soproni és a szolnoki, valamint az oroszlányi MVM OSE Lions gárdája nehéz ellenfélnek tűnt, hiszen mindhárom együttes komoly, tapasztalt játékosokból áll. A Soproni Akadémia konkrétan három korosztályos válogatottal volt jelen.

Az első játéknapon mindkét mérkőzésen becsülettel, 40 percen keresztül agresszív, egész pályás védekezéssel dolgoztak játékosaink a nagyobb játékerőt képviselő ellenfelekkel szemben. A másnapi, harmadik meccsre már látszott hogy elfáradt a csapatunk, így a papíron közel azonos képességek sajnos már nem jöttek elő.

Hatalmas boldogsággal beszélhetek a fiúk teljesítményével kapcsolatban. Magyarország top csapatai ellen játszottunk, ami önmagában is nagy siker. Ezen csapatok lehetőségei, játékos állományuk jóval a miénk előtt jár, de ezúttal is bizonyítottuk, hogy Kiskunfélegyházán is van kosárlabdaképzés, sőt, nem is akármilyen. Idén több korosztályban is sikeres évet fogunk zárni!

Eredményeink:


MVM OSE Lions - Félegyházi TSI  78 : 49

Soproni KA/A - Félegyházi TSI   133 : 49

Félegyházi TSI - Szolnoki KA  32 : 66


Információ: Simon Zoltán

G. Z.
   

Kövessen minket a Facebookon is!