Sport 2021. szeptember 26. 12:45

Vendéggyőzelmet hozott a rangadó

Vendéggyőzelmet hozott a rangadó
Az első helyezett Kiskunfélegyháza labdarúgócsapata fogadta a negyedik helyezett Jánoshalmi FC-t a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság rangadóján. A várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott az összecsapás. A vendégek kétszer is előnybe kerültek, ami elégnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez.

A Kiskunfélegyháza megyei I. osztályú csapata még veretlen volt az idei szezonban. A jánoshalmiak Florin Nenad vezetőedzőjük hiányában kettőzött erővel készültek a rangadóra.

Az első helyzet a hazai csapat előtt adódott, de a vezetést a vendégek szerezték meg. Popovic fellökéséért a játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett értékesített a 29. percben.

Nem sokat késett a félegyházi válasz. Ábel távoli szabadrúgása pattant meg, ami után a labda utat talált a vendég kapuba. (1-1)

A szünetben döntetlenre álltak a felek. A helyzetek alapján kiegyenlített volt az első játékrész.

A fordulást követően ismét előnyhöz jutott a Jánoshalma. Szabó Szilárd szabadrúgásból vette be a hazai kaput. (1-2)

Ezt követően főként mezőnyjáték zajlott a pályán nagyobb helyzetek nélkül. A hajrában fokozta a nyomást a Félegyháza, de a kapuja elé szoruló vendégcsapat jól állta a sarat.

A hajrában a szerencse is a jánoshalmiak mellé pártolt, buktatásért nem ítélt 11-est a játékvezető a félegyházaik javára. Ezt Némedi Norbert vezetőedző nehezményezte, amiért végül piros lapot kapott.

Több gólt már nem esett, így a vendégek örülhettek.



Mestermérleg:

Némedi Norbert (vezetőedző, Kiskunfélegyháza):
Érzelmileg túlfűtött találkozót játszottunk. Rosszul reagáltunk le két rögzített szituációt. Tizenegyest rúghattak a vendégek, mi pedig nem. A javunkra is ítélhetett volna a játékvezető egyet, ami elmaradt.

Sarok Attila (technikai vezető, Jánoshalmi FC):
Végig fegyelmezetten játszottunk. A hiányzó játékosok nem tették könnyűvé a mérkőzést. Sikerült megszereznünk a három pontot, a hazai rohamokat ki sikerült bekkelni.

Bács-Kiskun Megyei I. 6. ford., 09. 25.
Kiskunfélegyháza – Jánoshalmi FC 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Nagy Viktor 37. p., ill. Popovic Goran 30. p. (11-esből), Szabó Szilárd 48. p.

Piros lap: Némedi Norbert 96. p. (Kiskunfélegyháza)

 

1

JÁNOSHALMI FC

5

4

0

1

8

6

2

12

 

 

2

KISKUNFÉLEGYHÁZA

6

3

2

1

12

6

6

11

 

 

3

LAJOSMIZSEI VLC

5

3

1

1

12

6

6

10

 

 

4

AKASZTÓ FC

6

3

1

2

10

6

4

10

 

 

5

KISKŐRÖSI LC

4

3

0

1

13

7

6

9

 

 

6

KALOCSAI FC

4

2

0

2

8

4

4

6

 

 

7

SOLTVADKERTI TE VARIENS

6

1

3

2

9

11

-2

6

 

 

8

HARTA SE

5

1

2

2

5

9

-4

5

 

 

9

TISZAKÉCSKEI LC II.

3

1

1

1

5

8

-3

4

 

 

10

KECSKEMÉTI LC

4

1

1

2

4

7

-3

4

 

 

11

KECEL FC

5

1

1

3

7

14

-7

4

 

 

12

BÁCSALMÁSI PVSE

4

1

0

3

4

7

-3

3

 

 

13

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

5

0

2

3

4

10

-6

2

 

 

 

Kép: Archív

G. Z.
  

Kövessen minket a Facebookon is!