Dr. Ónodi Izabella 2021. szeptember 29. 18:00

Az utak és a parkolók voltak fókuszban

Képgaléria
Az utak és a parkolók voltak fókuszban
Kiskunfélegyháza 8-as számú választókörzetének képviselője, dr. Ónodi Izabella tartott lakossági fórumot szeptember 28-án, kedden a Bercsényi utcai Óvodában. A fórumon a képviselőasszony az elmúlt időszak fejlesztéseiről számolt be. Jelen volt Csányi József polgármester is, aki a város gazdasági helyzetéről, fejlesztési terveiről szólt a jelenlévőknek. A felmerülő lakossági kérdések megválaszolásában segítségükre volt dr. Faragó Zsolt jegyző és Juhász László, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának osztályvezetője is.

Ónodi Izabella elmondta, hogy nagy örömére szolgált, hogy a város ki tudta gazdálkodni a Nádasdy utca felújítását. Ez három szakaszban valósul meg, a munkálatok már megkezdődtek.

– Látjuk azt, hogy a körzetben sok helyen parkolási gondok vannak. Például a dr. Holló Lajos utcán a lámpától a körforgalomig terjedő szakaszon. Itt a járdák, utak, parkolók tervezése megtörtént. Az Asztalos János utca egyik oldalát már felújítottuk, most következik a másik oldal. Szívügyem a Kossuthvárosban a Bessenyei utca felújítása, mert az már lassan balesetveszélyes. Ugyanakkor több kisebb utca felújítása is tervben van, és a Felsőtemetőben a ravatalozót is felújítjuk. A közvilágítást több új lámpatesttel javítjuk – foglalta össze a képviselő asszony a terveket.

Csányi József polgármester hozzászólásában kifejtette: azokban az utcákban, ahol nincs csapadékgyűjtő-rendszer, a felújítások során kiépítik.

– A város gazdasági helyzete stabilnak mondható, folyamatosan adtunk és adunk be pályázatokat, amelyek többsége sikeres. Így tudjuk a felújításokat folytatni – tette hozzá a polgármester.

A fórum résztvevői is az utak felújítását, a parkolási lehetőségek bővítését szorgalmazta. A felvetések valamennyiét lejegyezték a fórum vezetői, és ígéretet tettek arra, hogy megpróbálják valamennyit orvosolni.

H. S.


Fotó: Fantoly Márton
     

Kövessen minket a Facebookon is!