Sport 2021. október 10. 09:00

Emberelőnyben nyert a Félegyháza

Képgaléria
Emberelőnyben nyert a Félegyháza
Jól állta a sarat a 75 percet emberhátrányban védekező Lajosmizsei VLC Kiskunfélegyházán. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulója végül 3-1-es hazai győzelmet hozott. A Kiskunfélegyháza csapata több góllal is nyerhetett volna, de a vendégek kényszerből kapuba álló mezőnyjátékosa, Kiss László nem egy ziccert megfogott.

Érdekesnek ígérkezett a harmadik és a negyedik helyezett csapatok találkozója a megyei I. osztályban. A Kiskunfélegyháza nem akart leszakadni a bajnoki címért folyó versenyfutásból, ezért győznie kellett.

Ehhez közel is jutott a 14. percben, amikor is a vendégek kapusát Házi Imrét szabálytalanságot követően kiállította a játékvezető. A lajosmizseiek ember, majd gólhátrányba kerültek. Nemesvári Dániel találatát követően pedig már kettővel voltak lemaradva a Félegyházától.

Az első félidő hajrájában tíz emberrel is összejött nekik a szépítés, így a folytatásra nem dőlt el a találkozó. (2-1)

A második félidőt szinte végigtámadta a Félegyháza és ha nincsenek a vendégek vészkapusának a bravúrjai, akkor könnyedén kiütéses eredmény is kialakulhatott volna.

A 75. percben közel álltak a meglepetéshez a lajosmizseiek, de néhány méterről célt tévesztettek és ahogy ez lenni szokott, a kihagyott ziccert góllal büntette a Félegyháza.

A 85. percben távoli lövés csattant a kapufán, a kipattanót Erős Gergő jutatta a hálóba. (3-1)

A játék képe alapján a Félegyháza sikere teljesen megérdemelt, de a tíz emberrel védekező vendégek is elismerést érdemelnek.


Mestermérleg:

Némedi Norbert (edző, Kiskunfélegyháza):
– Nagy fölényben játszottunk a találkozón, ami köszönhető annak is, hogy 75 percet emberelőnyben töltöttünk. Meg voltak a lehetőségeink, a vendégek kapusára többször is ziccerben vezettük a labdát. A kapuba beálló támadójátékosuk jól védett, több ziccert is megfogott. Veszélyes tud lenni ez a szituáció, most is akadt egy olyan pillanat 2-1-nél, amikor a vendégek gól szerezhettek volna, abból érdekes végjáték kerekedett volna ki. Szerencsére nem így történt.


Árva Zsolt (edző, Lajosmizse):
– Emberhátrányban játszottunk, ennek ellenére sikerült gól szereznünk, próbáltunk meccsben maradni a találkozó legvégéig. Kényszerből a csatárunk állt be a kapuba, aki szerintem a mezőny legjobbja volt, hatalmasakat védett. Védekeznünk kellett és nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna.


Bács-Kiskun Megyei I. 8. ford., 10. 09.
Kiskunfélegyháza – Lajosmizsei VLC 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Ludasi Martin 15. p. (büntetőből), Nemesvári Dániel 39. p., Erős Gergő 89. p. ill. Palotai Tamás 44. p.

Piros lap: Házi Imre 14. p. (Lajosmizse)

 

1

JÁNOSHALMI FC

7

6

0

1

13

7

6

18

 

 

2

KISKUNFÉLEGYHÁZA

8

5

2

1

17

7

10

17

 

 

3

KISKŐRÖSI LC

6

5

0

1

21

8

13

15

 

 

4

LAJOSMIZSEI VLC

7

3

2

2

14

10

4

11

 

 

5

AKASZTÓ FC

7

3

1

3

10

8

2

10

 

 

6

TISZAKÉCSKEI LC II.

5

2

2

1

12

13

-1

8

 

 

7

KECSKEMÉTI LC

7

2

2

3

7

12

-5

8

 

 

8

KALOCSAI FC

6

2

1

3

9

6

3

7

 

 

9

BÁCSALMÁSI PVSE

7

2

1

4

7

10

-3

7

 

 

10

SOLTVADKERTI TE VARIENS

6

1

3

2

9

11

-2

6

 

 

11

HARTA SE

7

1

2

4

8

15

-7

5

 

 

12

KECEL FC

7

1

2

4

10

20

-10

5

 

 

13

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

6

0

2

4

5

15

-10

2

 

 

 

Kép: Fantoly Márton

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!